Showing posts with label gyerekeknek- for kids. Show all posts
Showing posts with label gyerekeknek- for kids. Show all posts

Sunday, March 27, 2016

Húsvéti bárányok csokitojásból

A húsvéti csokitojás újjászületése bárány formájában…


Barik.


Nagyon szeretem a bárányokat, így a tavalyi bárányos muffinhoz hasonlóan idén is szerettem volna valami bárányos meglepetést készíteni az ünnepekre. :)  Bár a legtöbb húsvéti „cukiság” témája inkább nyuszis, kiscsirkés, vagy valamilyen tavaszi kiskertes, egyszer csak mégis szembe jött velem ez az ehető bárány ezen az oldalon, ahol szuper fázisfotókat is találtok. A barikhoz alig kell hozzávaló, viszonylag hamar el is készülnek, ráadásul annyira cukik lesznek. :)

Hozzávalók:
3-4 csokitojás (Lehet pl. Kinder is.)
10-15 dkg marcipán (Én a saját házi marcipánom használtam, recept itt.)
cukormáz (1 db tojás fehérje + 10-15 dkg porcukor – amennyit felvesz)

Elkészítés:
A marcipánból 4 kis gombócot formázunk, amiből kialakítjuk a barik lábát. Erre ültetjük a csokitojást, aminek a csúcsosabb felére kerül a bari feje. Ehhez egy nagyobb marcipán gombócból elkészítjük a fejet, majd kialakítjuk az arcot és egy kevés víz segítségével felragaszthatjuk a marcipán füleket, valamint a farkincát. A porcukorból és tojásfehérjéből egy viszonylag sűrű cukormázat keverünk ki, amivel megrajzoljuk a bunda csigavonalait. A bundát a bari feje mögött érdemes elkezdeni, majd fokozatosan haladni a hát vonalán. A cukormáz száradása után csomagoljuk celofánba a barit, sokáig eláll így! A barik tovább dekorálhatjuk kis marcipán virágokkal, vagy fűvel is. :)


Kellemes ünnepeket,   ildiKOKKI

Kellemes ünnepeket!

Tuesday, March 22, 2016

Húsvéti fészek muffin (csokis)

Egy gyorsan és egyszerűen elkészíthető csokis sütemény ünnepi hangulatban!  :) 


Húsvéti hangulatban.

A Húsvéti készülődés elengedhetetlen része az ünnepi sütemények elkészítése. A tojásfestés, a fonott kalács elkészítése nagy hagyomány, mások répatortával, vagy más nyuszis finomságokkal készülnek. Most egy olyan receptet szeretnék mutatni nektek, amit nagyon rövid idő alatt, csupán néhány hozzávalóból el lehet készíteni, akár az ünnepek előtti utolsó pillanatban is. A receptet a kevésbé gyakorlottaknak is bátran ajánlom, a siker nem marad el!  (A csokis muffinok receptjét itt is megtaláljátok maci formában, itt pedig banános, valamint „mini” változatban. A krém eredeti leírása itt olvasható.) További húsvéti cupcake ötleteket itt találtok, én is itt láttam meg ezeket a cuki sütiket.

Hozzávalók: (12 db csokis muffinhoz.)
(1) Tészta:
25 dkg liszt
15 dkg porcukor
1,5 dl natúr joghurt
2-3 ek kakaópor
2 db tojás
1 dl olaj
½ tk vanília kivonat (Recept itt.)
1 tk sütőpor
1 tk kardamom (Az ínyenceknek ajánlom, nagyon fincsi lesz tőle a tészta.)
(2) Krém:
100 g étcsoki+ 25 g tejcsoki
125 g tejszín (35%-os, állati)
60 g vaj
2-3 ek porcukor (Ízlés szerint változhat, ha a krémet teljesen étcsokoládéból készítjük mindenképpen többre lesz szükség.)
1 tk vanília paszta
(3) Díszítés:
1 cs bármilyen húsvéti csokitojás (Kb. 150 g-os csomag.)
kókuszreszelék+ zöld ételfesték (Elhagyható, én matcha teával színeztem a kókusztrszeléket.)

Elkészítés:
A tésztához egy muffinsütő formát kibélelek szilikon formákkal. Egy tálban a tojásokat kihabosítom a cukorral és vanília kivonattal, hozzáadom a joghurtot és az olajat, majd több részletben beleforgatom a kakaóporral és sütőporral összekevert lisztet. A tésztát 12 részre osztottam a kis formákba, majd 180°C-os sütőben 20 perc alatt készre sütöttem.
A krémhez a csokoládét mikróban felolvasztottam, majd nyakon öntöttem a kissé megmelegített tejszínnel és simára kevertem őket. (A csokis alap állaga viszonylag folyós lesz, pár percre tegyükhűtőbe, amíg a vajjal foglalatoskodunk.) A puha vajat kihabosítottam a vanília kivonattal és 2-3 ek porcukorral, majd belekevertem a csokis alapba. Ízlés szerint ekkor még adhatunk hozzá porcukrot.

A kihűlt muffinok tetejét vékonyan megkentem csokis krémmel, majd a maradék krémet egy habzsákba szedtem, amin fű díszítőcső volt (pl. Wilton 233-as cső), de sima csillagcsőrrel is dolgozhatunk! A habzsákból segítségével készítsük el a kis fészket, aminek a közepére egy kevés zöldre színezett kókuszreszeléket is szórhatunk fű gyanánt. A kis fészkek közepébe helyezzünk 3-4 kis csokitojást. A cupcake hűtőben sokáig eláll, de krémmel együtt is jól bírja a fagyasztást!


Kellemes ünnepi készülődést,  ildiKOKKI

Csokis muffin.

Wednesday, October 14, 2015

Gomba keksz (Édes csiperke keksz)

Avagy mit jelent a „keksz-minőségű liszt” és miért kell keményítő a jó kekszek tésztájába?


Gombák. 

Beköszöntött az október, így itt az ideje az igazán őszies hangulatú sütiknek. :) A minap találtam ezt a gomba kekszet a neten, majd tovább kutakodtam és ráleltem az eredeti receptre is. Ebben ugyan a hozzávalókat bögrével mérik, de én nem vagyok ez a nagy bögrével méregető típus - szerintem mérleggel jobban és pontosabban lehet dolgozni -, így a hozzávalókat is inkább így adtam meg, valamint az elkészítés menetén is változtattam egy kicsit. Maguk a kekszek szupergyorsan, max. 30 perc alatt elkészülnek, így érdemes nekifogni ennek a finomságnak!

Hozzávalók: (30 db kekszhez.)
180 g liszt (BL 55)
90 g keményítő* (Aki nem tud keményítőt venni, az 90 g hagyományos főzős vanília pudinggal dolgozzon, az is majdnem tiszta keményítőből áll!)
80 g porcukor
1 tojás
120 g vaj
1 citrom reszelt héja + pár csepp citromlé
1 tk vanília kivonat
1 tk sütőpor
1 cs só
1 el kakaópor + 1 kis vanília/ rum aromás üveg

*Megjegyzés: A keményítőt semmiképpen ne cseréljük lisztre a tésztában, mivel ez segíti a keksztészta terülését, vagyis ez adja a szép gomba-alakját. A keményítőben ugyanis nincsenek meg azok a fehérjék (gliadin, glutenin), amik a lisztben a sikérszálak kialakulásáért, ezáltal a tészta szép és egyenletesen emelkedő alakjáért felelnek. Így minél nagyobb egy tésztában a keményítő aránya, vagyis minél kevesebb a sikér, annál jobban fog terülni a tészta és alakul ki a gomba-forma. (A liszteket sikértartalmuk szerint csoportosítják, amiben kevesebb és lágyabb sikér van, azok a „keksz minőségű” lisztek, ezek ált. jól terülnek, így ezek kerülnek a keksz gyárakba. Amiben több a fehérje, így a sikér, azok a kenyér lisztek.)

Őszi hangulatban.

Elkészítés:
A száraz hozzávalókat (liszt, keményítő, porcukor, só, sütőpor,) egy tálban összekeverjük, és belemorzsoljuk a vajat. Hozzáadjuk a tojást, a vanília kivonatot, majd a reszelt citromhéjat illetve pár csepp friss citromlevet, majd a hozzávalókból egy nagyon puha, könnyen formázható és puha tésztát gyúrunk (A-C). Egy gáztepsit kibélelünk sütőpapírral, majd kb. 2 cm átmérőjű gombócokat formálunk a tésztából, amiket ne nyomkodjunk le! A gombócok között hagyjunk helyet, mert azért szépen fognak nőni és és terülni (D).

Így készült a keksz.

A gomba kalapját és tönkjét egy kis vanília aromás üvegcse segítségével alakítjuk ki, gyakorlatilag „belenyomdázzuk” a kis tésztagombócba a kakaóporba mártott üvegcsék segítségével (E-F). Ehhez egy kis tálba egy evőkanál kakaóport készítünk elő, majd elsőre megnedvesítjük az üveg száját és legalább egy cm mélyen belenyomjuk a kakaóporba és ugyanilyen mélyen a tésztába is. (Ha nem nyomjuk kellően mélyre az üvegcsét, akkor nem alakul ki szépen a gomba tönkje.) Bár a legtöbb helyen azt olvastam, hogy a kakaóporba mártás előtt érdemes minden alkalommal vízbe is mártani az üvegcse száját, de nekem akkor csak összeragadt és becsomósodott a kakaópor az üvegen és nem lehetett vele szépen dolgozni. Így én csak az első nyomdázás előtt mártottam vízbe az üvegcsét, utána már csak kakaóporba mártogattam, mivel a tészta saját nedvessége elég volt ahhoz, hogy a kakaópor rátapadjon az üvegcsére. (Sokszor egyébként egy kakaóporozással 2-3 gombát is le lehetett „nyomdázni”, annyira jól működött ez a rendszer.)

Édes csiperke.


A kész, de még nyers gombákat előmelegített 200°C-os forró sütőben, kb. 10-12 perc alatt készre sütjük. A keksz akkor van kész, amikor felemelve a gombák alja egy picit már aranybarnás. A kisült gombákat sütőrácson kihűtjük, majd zárható dobozban tároljuk, ahol nagyon sokáig eláll.

Ötletek:
A gombák talpát akár csokiba is márthatjuk, így csiperke helyett shitake gombáink lesznek.
A kekszből érdemes dupla adagot készíteni, olyan hamar elfogy!
A kekszet bátran készíthetjük gyerekekkel, vagy szülinapi gyerekzsúrokra!


Szép napot, ildiKOKKI


Saturday, September 26, 2015

M&M’s (Smarties) keksz

Avagy mit süssünk gyerekzsúrokra?


A gyerekek kedvence!

Még tavasszal jártam egy nagyobb családi rendezvényen, ahová a szülők maguk vitték a sütiket. Volt ott mindenféle jó, de azt egyből kiszúrtam, hogy az összes gyerek a színes cukorkás Smarties kekszekkel rohangál, vagyis a gyerekek körében egyértelműen ez volt a délután kedvenc édessége. Azóta tervezem megsütni ezt a sütit, aminek a receptjét végül a Joy of Baking oldalról kölcsönöztem - kisebb módosításokkal persze -, hiszen szerintem ez egy tipikusan amerikai édesség. Szerencsémre a Párom minap egy jó nagy zacskó M&M’s cukorkával tért haza, ami valahogy sehogy sem akart elfogyni, így gondoltam lecsapok a maradékra és kipróbálom a receptet. A kekszekhez Smarties és M&M’s is tökéletesen megfelel, bár (talán) a Smarties cukorka kevésbé reped meg sütés közben.

Hozzávalók: (Kb. 20 db kekszhez, egy nagy gáztepsinyi adaghoz).
120 g liszt + 25 g kakaópor
100 g porcukor
80 g puha vaj
1 egész tojás
1 cs sütőpor
1 tk vanília kivonat
1 cs só
1 kis csomag Smarties, vagy M&M’s (kb. 150 g)

Sok színes cukorkával!

Elkészítés:
A puha vajat robotgéppel alaposan kihabosítjuk. Hozzáadjuk a vanília kivonatot, majd fokozatosa hozzákeverjük a porcukrot és simára keverjük benne a tojást. Erre szitáljuk a száraz hozzávalókat (lisztet, kakaóport, sót és sütőport), amit egy spatula segítségével alaposan kikeverünk. A nyers tészta egy puha, kézzel jól formálható massza lesz, amiből 3-4 cm átmérőjű golyókat formálunk és sütőpapírral bélelt lemezre nyomkodunk kb. 0,8-1 cm vastagon. A kekszek között jócskán hagyjunk helyet, mert azok terülni fognak, ezért a keksz tetejét viszonylag sűrűn díszítsük M&M’s cukorkákkal. Előmelegített 170°C-os sütőben max. 15 percig süssük a kekszeket. (Vigyázat, ha túlsütjük a kekszeket, a tészta nagyon kiszáraz, valamint a kakaótól keserű is lesz!)

Tipp:
A keksz fémdobozban sokáig eláll, tea mellé kiváló ropogtatnivaló!
Ha kevésnek bizonyul az M&M’s cukorka, akkor csokoládé darabokkal is díszíthetjük a kekszet!
A keksz vaníliás változatához hagyjuk el a kakaóport a hozzávalók közül és helyettesítsük azonos súlyú liszttel! (A vaníliás kekszbe egy kis citromhéjat is reszelhetünk.)


Szép napot,  ildiKOKKI

Nemcsak gyerekeknek...

Wednesday, August 5, 2015

Pilóta keksz házilag (keksznyomdával)

Avagy hogy született meg a házi vaníliás karika testvére…


Nyomdázott kekszecskék.. 

A napokban láttam meg Tündérsüti facebook oldalán egy csudááálatos nyomdázott kekszet, amit feltétlenül ki szerettem volna próbálni, hiszen a húsvéti nyuszis kekszek után nagyon megkedveltem a keksznyomdázást. Éppen ezért innét meg is rendeltem a nyomdázót, amit egy rég dédelgetett álmomhoz, a házi Pilótához szerettem volna elsőként kipróbálni. Ezt a tervemet azonban mindig elhalasztottam, mert soha nem bukkantam olyan receptre, ami az ízlésemnek megfelelt volna. Végül úgy döntöttem megyek a saját fejem után és megalkotom a házi vaníliás karika kistesóját. A kekszek arányait Ildó kekszeiből, egy másik szuper csokis kekszreceptből és a saját ötletemből merítettem, míg a töltelékhez a csokitorta töltelékem arányaiból indultam ki, amit nem bántam meg, hiszen a végeredmény pont olyan lett, amit elképzeltem.

Hozzávalók*: (25 pár kekszhez)
(1) Vaníliás tészta:
150 g liszt
75 g vaj
50 g porcukor
1 tk vanília kivonat (házi)
½ citrom reszelt héja
1 ek citromlé
1 cs só
1 tojás sárgája
1 ek hideg víz (szükség esetén)
(2) Kakaós tészta:
120 g liszt + 30 g kakaópor
65 g vaj
50 g porcukor
1 tk vanília kivonat (házi)
½ citrom reszelt héja
1 ek citromlé
1 cs só
1 tojás sárgája
1 ek hideg víz (szükség esetén)
(3) Töltelék:
100 g étcsokoládé (Jó minőségű, nálam 40%-os.)
40 g vaj (NEM margarin!)
40 g tejszín (állati, 30-35% zsírtartalmú)
1 púpos ek porcukor (Magasabb kakaótartalom esetén ez lehet akár 2 ek is.)
*Megjegyzés:
A tésztába VALÓBAN nem kell sütőpor, valamint a kakaós tésztában direkt van 10 g-mal kevesebb vaj, hiszen a kakaópor önmaga is valamelyest zsíros.


Elkészítés:
A vaníliás kekszekhez* liszthez keverjük a sót és porcukrot, majd egy tálkába szitáljuk. Belemorzsoljuk a vajat, ráreszeljük az előzőleg alaposan megsikált citrom héját, végül hozzáadjuk a citrom levét, a vanília kivonatot és a tojássárgáját. A tésztát gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, majd ha szükségét érezzük, akkor egy evőkanál HIDEG vizet adhatunk a tésztához, hogy szépen összeálljon. A kész tésztát lefóliázzuk, majd egy órára hűtőbe tesszük.  (Lehetőleg ne többre, hogy a tészta még picit puha maradjon és jól lehessen nyomdázni.)
A tésztát lisztezett munkalapon 0,3-0,4 cm vastagra nyújtjuk, majd kiszúrjuk, nyomdázzuk és szilikonos sütőpapírral bélelt lemezre sorakoztatjuk. A tepsit LEGALÁBB 3 órára hűtőbe tesszük, majd 165-170°C-on 8 perc alatt készre sütjük. (Tovább nem kell sütni, épphogy csak egy kis színt kapjon.)
*A kakaós tészta is így készül, csak ott első lépésben a kakaót is a szárazanyagokhoz keverjük.
A töltelékhez a vajat összeolvasztjuk az étcsokival, majd hozzákeverjük a hideg tejszínt és a porcukrot. A kész tölteléket kb. 20 percre hűtőbe tesszük, majd ha krémes állagúra szilárdult, akkor habzsákba szedjük és összeragasztunk 1-1 csokis és vaníliás kekszet. A kész kekszeket zárd dobozban – különösen nyári hőségben inkább hűtőben – tároljuk.


Jó étvágyat,    ildiKOKKI

Pi-pi-pi-pilóóóóta! 

Wednesday, April 15, 2015

Macis muffin

A legszuperebb muffin gyermekzsúrra! J

 
Mackók...

Néhány hete egy kedves finn ismerősöm azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy készítenék-e a kislánya születésnapi bulijára maci muffinokat. Persze azonnal igent mondtam, majd elkezdtem körbenézni a neten „medve” ügyben. Szuper ötletetek találtam, de a legjobban ez a kép fogott meg, így jómagam is hasonló módon készítettem a sütiket. A macik alapja egy csokis muffin, amire sima csokitorta krémből készült a bunda, amit úgynevezett fű-készítő tortadíszítő csővel nyomtam a muffinra. (Ez a folyamat a You Tube-os videók és a képek alapján könnyűnek tűnt ugyan, de nekem elsőre egyáltalán nem volt az, bár az utolsó néhány macira szinte magától „repült fel” a bunda.) A szemeket, fület és pofikát csokiból csináltam, bár az eredeti receptben ez szárított cukormázból (royal icing = színezett mézeskalács íróka) volt. A szemek fehér csokiból készültek, a pofi színéhez pedig ételfestékkel is színezhetjük a fehér csokoládét, vagy bele is keverhetünk egy kevés étcsokoládét, esetleg karamellizált fehér csokival is készíthetjük azt.

Hozzávalók:
(1) Muffiok: (12 db csokis muffin.)
25 dkg liszt
15 dkg cukor
1,5 dl natúr joghurt
2-3 ek kakaópor
2 db tojás
1 dl olaj
1 tk sütőpor
(2) Krém:
100 g étcsoki+ 25 g tejcsoki
125 g tejszín (35%-os, állati)
60 g vaj
2-3 ek porcukor
(3) Díszítés:
kb 5-6 dkg fehér csokoládé
kb. 5-6 dkg étcsokoládé
barna ételfesték (opcionális)

Előkészületek:
A maci összeállítását megelőző napon elkészítem a füleket, szemeket és a pofikát. Egy selyempapír segítségével körberajzolom a muffin formámban a muffin nagyságát, így nagyjából meg tudom becsülni, hogy mekkora lesz a maci feje. Ezt a kört átmásolom egy lapra, ahol berajzolom a szemeket, pofit és a füleket, majd ezeket kivágom és egy-egy A/4-es lapra kellő kópiaszámban előrajzolom a szemeket (24 db), pofit (12 db) és fület (24 db). A csokit felolvasztom és temperálom, majd a mintalapra teszek egy sütőpapírt és csokival megrajzolom a szemeket, fület stb. A csokiból készült „maci alkatrészeket” a hűtőben hagyom egész éjszakára, hogy kellően megszilárduljanak.

Elkészítés:
A tészta hozzávalóiból csokis muffinokat sütök. (A sütés menetét ebben és ebben a posztomban is részletezem.) Elkészítem a krémet, melynek részletes leírását itt találjátok. A textil habzsákom végére most kivételesen a fű díszítőcsövet teszem (pl. Wilton 233-as cső), majd a zsákot megtöltöm a krém felével. A cupcake-ek tetejét vékonyan megkenem egy kevés krémmel, majd körkörösen haladva elkészítem a bundát. A krémet kb 10 percig hagyom szilárdulni, majd felhelyezem a szemet, fület, pofikát, valamint ha még szükséges volt egy kis krémmel utána igazítottam a macikat.

Tipp:
A muffinokat előző nap is megsüthetjük, le is fagyaszthatjuk, de a csokis krém is jól bírja a fagyasztást.
A szemeket, füleket ne fagyasszuk, mert az nem tesz jót a csokinak és kevésbé lesz esztétikus a végeredmény!

Szép napot, ildiKOKKI


Egy születésnap apropóján...

Sunday, April 12, 2015

Csokis minicupcake

Édesség kicsiknek és nagyoknak! J


Csupa csoki...


A hétvégén mi is megünnepeltük a Költészet Napját a Magyar Kulturális Központban Helsinkiben. Nagyon szeretem ezt az eseményt, mert olyan jó érzés hallgatni a sok szép magyar verset, ilyenkor talán kicsit haza is húz a szívem.

A szavaló délután egy kisebb uzsonnával zárult, ahová jómagam ezeket a csokis cupcake-ekkel készültem, amit a gyerekek nagyon hamar elpusztítottak. A tészta Tündérsüti Ildó receptjéből származik, a krémrózsákhoz pedig a csokitortám krémjét használtam, mivel a Párom autószerelőjének pont azt készítettem aznap, így 2 az 1-ben megoldottam a krémet. A díszítést sem vittem túlzásba, egy sima csokigolyót vásároltam hozzá, mégis nagyon finom és látványos édességről van szó, ami hamar elkészíthető! J

Hozzávalók: (24 db mini cupcake-hez.)
(1) Tészta: (Kevésnek tűnik, de nem lesz az!)
100 g liszt + 20 g kakaópor
120 g porcukor
1 egész tojás
40 g olaj
1 dl tej
1 csipet só
1 csipet sütőpor
1/2 tk vanília paszta (Recept itt.)
+ 1 banán (Elhagyható, de ettől a tészta tovább puha marad.)
(2) Krém:
80 g étcsoki + 40 g tejcsoki
120 g tejszín (35%-os, állati)
2-3 ek porcukor
60 g vaj
(3) Díszítés:
csokigolyók (bolti)
reszelt étcsokoládé


Elkészítés:
A tojást, olajat, cukrot és vanília pasztát egy tálban simára keverjük, majd felváltva adjuk hozzá a sóval, kakaóporral és sütőporral összeforgatott lisztet, valamint a tejet. (Akinél van otthon öreg banán, az nyugodtan nyomkodjon össze egy kisebb tálban egy darabot és azt is adjuk a tésztához. Ha nincs, az sem gond, ettől puhább lesz a tészta és később is szárad ki.) A mini muffin formába tegyünk kapszlikat, kanalazzuk bele a tésztát, majd kb. 15 perc alatt előmelegített sütőben 180°C-on süssük készre a sütit. A megsült muffinokat szedjük sütirácsra, majd hagyjuk teljesen kihűlni.
Amíg a tészta hűl, készítsük el a krémet. Az ét- és tejcsokoládét tördeljük egy üvegtálba, majd mikróban olvasszuk össze. Öntsük rá a tejszínt több részletben és keverjük simára a csokis alapot, amit ízlés szerint ízesíthetünk 1-2 ek porcukorral. A puha vajat habosítsuk ki, majd várjuk kb. 5-10 percet, amíg a csokis krémünk kevésbé lesz folyós és forgassuk bele a vajba.
A kész krémet szedjük csillagcsőrös habzsákba, majd dresszírozzunk csinos krémrózsákat a mini cupcake-ek tetejére, végük díszítsük őket egy-egy csokigolyóval és reszelt étcsokival.

Tipp:
A sütemény gyerekekkel is elkészíthető!
A sütemény hagyományos, 12 db-os muffin formában is elkészíthető, ekkor a tészta mennyiségét növeljük 1,5-szeresére.
A reszelt étcsokit táblás csokiból egy egyszerű zöldségpucoló segítségével készítem, majd felhasználásig fagyasztóban tartom, így nem olvad meg a reszelék a kezemben, mikor a tortára, cupcake-re vagy akármilyen sütire szórom.

Szép napot, ildiKOKKI

A gyerekek örömére...

Wednesday, March 25, 2015

Húsvéti nyuszika kekszek

Avagy hogyan készítsünk nyomdázott kekszeket?


Nyuszkók.

A nyomdázott kekszek készítése nem egyszerű dolog. (Vagy csak nekem nem volt az?!) Egyrészről azért sem, mert vagy nem tartja meg a tészta az alakját és sütés közben elveszik a minta, amit oly gondosan belenyomdáztunk, másrészről meg vagy megtartja ugyan, csak épp a keksz ehetetlen keménységű lesz. J Így a nyomdázás során „a jó is és szép is” elvére kell törekednünk, ami nekem elsőre anno nem sikerült. (Pár éve próbálkoztam, de miért is menne minden elsőre...) Tavaly azonban rendeltem Kínából egy nyuszis sütipecsétet Húsvétra, ami 6 hét késés után májusra ide is ért, így az elmúlt évben nem állt módomban kipróbálni és a nyusziformák egy évet a szekrényben pihentek.

Idén azonban semmit nem bíztam a véletlenre, hiszen Tündérsüti Ildóhoz fordultam tanácsért, aki a kekszek és muffinok királynője, hogy milyen tésztából süssek. Ő ezt a fahéjaspecsétes receptjét javasolta, ami szuperül bevált! Igaz én fahéj helyett stílusosan kardamommal ízesítettem a kekszet, de szerintem az alaptésztába kerülhet vanília, reszelt citromhéj, egy kevés darált kandírozott narancshéj, vagy akármilyen fűszer! A szép minta eléréséhez csupán pár dologra kell figyelni és csodás végeredményt kaphatunk. J (Akinek pedig a nyuszika tetszett meg, az a nyomdázót innét tudja megrendelni.)


Hozzávalók: (Egy gáztepsinyi adaghoz.)
140 g liszt + 20 g étkezési keményítő
50 g porcukor + 1 csipet só
70 g vaj (sótlan)
1 ek étolaj + 2 ek tej
1 db tojás sárgája
1 púpos tk kardamom (elhagyható, vagy más fűszerre cserélhető)

A keksz tésztájába bármilyen fűszert keverhetünk!
Elkészítés:
A száraz hozzávalókat (liszt, porcukor, keményítő, só) a HIDEG vajjal elmorzsoljuk. Ez az omlós tészta egyik fontos trükkje, amit a következőképpen gyorsíthatunk meg: vagy egy késes aprítót használunk, vagy akinek nincs az reszelje rá a lisztre a vajat egy nagy lyukú reszelőn és gyorsan morzsolja egybe, így az nem fog megolvadni. Ezután a tojás sárgáját keverjük el a vaníliával és a fűszerrel, adjuk hozzá az olajat, majd a tejet és ezt dolgozzuk bele a lisztes alapban, majd hipp-hopp gyúrjuk össze. Végük a kész tésztát egy éjszakát pihentessük hűtőben folpackba csomagolva.

Sütés előtt.

Másnap két sütőpapír között nyújtsuk ki a tésztát, majd szúrjuk ki a kiszúróval őket. Tegyük a nyuszikat a tepsire, majd ott nyomjuk rájuk a mintát, amihez a nyomdázót minden pofika előtt mártsunk lisztbe. Végül tegyük egy órára hűvös helyre a nyuszikat (én a teraszra tettem, ott 4°C volt), majd előmelegített sütőben 180°C-on kerek 10 perc alatt süssük őket készre.

Fontos:
A nyuszit a nyújtás és szaggatás után, valamint a sütés előtt mindenképpen legalább egy órát hűtsük, ekkor a vaj ismét kifagy a tésztában és nem fog terülni sütés közben.
Nem, a tésztába valóban nem kell sütőpor, de az így is omlós és puha lesz!
A nyuszikákat össze is ragaszthatjuk, pl. csokis töltelékkel! J


Boldog nyulat, ildiKOKKI 

Mostmár jöhet a Húsvéti nyuszi!

Monday, March 23, 2015

Minecraft torta

Avagy milyen tortával lepjük meg a Minecraft rajongókat?


Kivül Minecraft, belül csoki.

A hétvégén ismét tortáztam, ráadásul ez különleges alkalom volt. Egyrészről azért is, mert ismét egy burkolt tortát készítettem, másrészről meg azért, mert olyasvalakinek kellett sütnöm, akinek már a tavalyi szülinapjára is én készítettem a tortáját. Roland 8. szülinapjára egy Transformers tortát kapott, a mostani születésnapjára pedig a szülei egy Minecraft-os tortával lepték meg. Nos, szégyen nem szégyen, jómagam azt sem tudtam mi ez a játék, de alaposan utána kellett olvasnom, plusz kaptam egy-két támpontot is, így már azér könnyebb volt a torta megvalósítása.

A torta belülről egyébként teljesen megegyezik az egy évvel ezelőtt készülttel, vagyis belül egy extra csokitorta lapul, aminek a krémjét plusz aprított csokidarabokkal is megspékeltem. A töltelék és torta receptről bővebben itt olvashattok, de azért leírom hogyan állt össze a töltelék és a torta - egyrészről magamnak is, azért, hogy jövőre is meglegyenek a pontos arányok.

Hozzávalók:
25 cm-es kakaós piskótalap, 9 tojásból sütve (Recept itt.)
1 kg házi marcipán (Recept itt.)
Krém: (Egy 26 cm-es tortához.)
4 dl tejszín
250 g étcsoki (70%) + 150 g tejcsoki
250 g vaj + 100-150 g porcukor
+ 100 g ét- és tejcsoki vegyesen aprítva
+ 100 g vaj +50-50 g kakaó és porcukor a marcipán alá szigetelésnek

A marcipánt két nappal a torta burkolása előtt gyúrtam be, melyből 750 g-ot zöldre színeztem és ezt nyújtottam ki a burkoláshoz. A kis kockákhoz és az emberkéhez kb. 15-20 dkg marcipánt használtam különböző színűre színezve.

Tapasztalatok:
A házi marcipán mindig szemcsésebb, mint a bolti és több porcukrot felvesz (nekem), valamint a gyúrásnál is lágyabb. Ez a torta burkolásnál előny, mert szépen rá lehet simogatni a tortára a marcipánt, de a díszítésnél hátrány, azok sokkal könnyebben deformálódnak és látszik a vágási felületen, hogy szemcsésebb és lágyabb az anyag.
A „Roland 9” felirathoz elsőként kivágtam a marcipán alapot, majd elkészítettem a feliratot kis négyzetekből. Végül az egészet egyben ragasztottam fel a torta oldalára, majd ezután kerültek fel a nagyobb szürke négyzetek és az emberke a torta tetejére.

Fontos:A külső marcipán réteg elhelyezése után érdemes egy órát a tortát pihentetni, mielőtt folytatnánk a munkát, így szép egyenleteses lesz a felszín és nem lesznek rajta benyomódások, mert eddigre teljesen megszilárdul az anyag. (Csak ekkor érdemes feltenni a tortára az  alsó szegélyét és a további díszeket is.)
A marcipán figurák készítéséhez továbbra is jobban szeretek bolti/ ipari marcipánt használni, mert azok sokkal jobban tartanak és könnyebben formázhatóak, csak éppen kevésbé finomak. Szerencsére erre itt nem volt szükség. J


Szép napot, ildiKOKKI

Roland 9 éves lett!