Showing posts with label meggy-sour cherry. Show all posts
Showing posts with label meggy-sour cherry. Show all posts

Wednesday, August 13, 2014

„Sport szelet” süti

Ami nem is süti, hanem „hüti”!


A "hüti"!

Mint tudjátok idén szerencsémre egész sokáig Magyarországon időztem nyáron, így a Tesómmal ezernyi dolgot tudtunk csinálni közösen, ami szuper jóóóó volt! J Leggyakrabban azonban a konyhában kötöttünk ki, s ha nekem épp nem volt kedvem sütni, akkor Ági ezernyi fondorlatos trükkel csak meggyőzött, hogy miért is lesz nekem az jó, ha sütni fogunk…. Voltak azonban olyan pillanatok, amikor nem adtam be a derekam, ekkor jött azonban a megvilágosodás Ágitól: sütés nélkül is lehet sütit csinálni, csak az nem süti lesz hanem „hüti”! J (Ezen még most is nevetek!!!)

Mint tudjátok, én sem a sütés nélküli édességek, sem a muffinok szerelmese nem vagyok, idény nyáron azonban ezekből is jócskán kijutott és egyiket sem bántam meg, mert annyira szuper fincsi volt, gyorsan elkészíthető és egyszerűen fenomenális! Csak összekevered ezt és azt, vársz egy kicsit és már lehet is falni a sok finomságot! J A nyári pihenések közepette kiváló, így azt hiszem ezentúl és is „hüti” párti leszek! J

"Sport szelet."
Hozzávalók*: (20 x 18 cm tepsihez)
25 dkg háztartási keksz
10 dkg vaj
2-3 ek kakaópor
5 dkg porcukor
1 tk vanília kivonat
1 kis ü. rum aroma (ízlés szerint)
1 kis ü. meggybefőtt (lecsepegtetve)
kb. 1 dl tej
5-6 dkg étcsokoládé + 1 ek olaj
pár szem aszalt meggy (díszítéshez)
* Megjegyzés: Érdemes egyből dupla adagot készíteni, mert az is nagyon hamar el fog fogyni! J

Sok keksszel...

Így készül a „hüti”:
A háztartási kekszet ledaráljuk, vagy egy lezárt zacsiba tesszük, majd sodrófával jól összetörjük. A kekszhez adjuk a porcukrot és kakaóport, majd erre öntjük az olvasztott vajat, a vanília kivonatot és a rum aromát. A kekszes alapot ezután összedolgozzuk annyi tejjel, amennyit felvesz, majd hozzádolgozzuk a kissé feldarabolt és előzőleg jól lecsepegtetett meggybefőttet is. Végül az egész masszát egy folpackkal bélelt tepsibe nyomkodjuk, majd a tetejére simítjuk az étolajjal összeolvasztott étcsokival és hűtőszekrényben hagyjuk megdermedni a „hütit”.

Tipp:
A kekszes alapot tovább gazdagíthatjuk 1-2 marék apróra vágott dióval, vagy rumba áztatott aszalt meggyel, esetleg durvára vágott étcsoki darabokkal is! A kekszes alapból ne spóroljunk a rum aromával, attól lesz igazán zamatos! J


Szép nyarat mindenkinek,  ildiKOKKI

Aszalt meggyel még finomabb!  J

Monday, April 28, 2014

Meggyes csokoládétorta

Avagy hogyan született meg a „majdnem” lúdláb tortám?


Meggyes csokitorta... J

Az elmúlt hétvégén négy tortát kellett egyszerre készítenem, ráadásul költözünk is a napokban, így ugyanerre a hétvégére jutott egy utolsó NAAAAGY búcsúbuli is. J Éppen ezért a bulira való készülődés során, valamint a költözéshez kötődő hűtő- és fagyasztóürítés szellemében igyekszem minden idehaza fellelhető és romlandó alapanyagot elhasználni. Így áttúrtam a fagyasztót, ahol volt még fél üveg otthoni meggy - ugyanis ha felbontok egy meggybefőttet és pl. fele megmarad, akkor azt lefagyasztom -, hiszen itt északon a meggy hiánycikk, ergo minden szem nagy kincs!

Volt itthon egy halom táblás étcsokim is, a délelőtti másik tortákról pedig maradt egy kis tálnyi reszelt fehér csokim és pár csokidíszem is. Így evidens volt egy meggyes csokitorta, igaz eredetileg egy lúdláb tortát szerettem volna, de ilyen díszítéssel ezt a torát lúdlábnak nem lehet mondani, meg amúgy is 3 lapos volt a piskóta... A plusz poén az, hogy a krém sem a hagyományosabbnak tekinthető párizsi krém volt, hanem egy könnyebb tejszínes krémet próbáltam ki…. Szóval ez kb. az az eset, mikor olvasok egy receptet és elindulok annak nyomán, majd végül teljesen más lesz belőle. J

Hozzávalók: (Egy 12 szeletes, 18 cm-es tortához, vagyis egy normál torta 2/3-a.)
(1) Piskóta:
5 tojás
5 ek cukor
1 tk vanília kivonat
3 ek liszt
2 ek kakapor
1 tk sütőpor
(2) Krém:
4 dl állati tejszín (35%)
200 g étcsoki (70%)
5 ek porcukor
1-2 tk rumaroma
1 tk vanília aroma
½ üveg meggybefőtt
(3) Díszítés:
12 szem meggy
4-5 dkg étcsoki
5-6 dkg fehér csokoládé (reszelt)
néhány étcsoki dísz

A tészta:
A tészta hozzávalóiból egy 5 tojásos kakaós piskótát sütünk. A piskótakészítés titkairól részletes leírást olvashattok a „Piskóta alaprecept” c. bejegyzésemben.

Tipp:
A tésztát érdemes előző este megsütni és egy konyharuha alatt letakarva pihentetni, hiszen a "másnapos" piskótát jóval könnyebb felszelni, hiszen sokkal kevésbé morzsálódik!

A krém:
A tejszínt felmelegítjük, de nem kell forrnia, csak meleg legyen!!! (A nagyon forró tejszín megégeti a csokit és megkeseredik a krém, ami annyira nem buli…) A meleg tejszínt ráöntjük az előzőleg egy tálba tördelt étcsokira, majd simára keverjük benne a csokit. Hozzákeverjük a cukrot és a vanília aromát, majd egy éjszakát hűtőben pihentetjük a csokis tejszínt, ahol másnap reggelre a krém besűrűsödik (szaknyelven „behúz a krém”). Ezután a krém másnap szépen habosítható lesz, de vigyázzunk, a habosítást kis fokozaton, lassan kezdjük, majd picit kapcsoljuk feljebb a robotgépet, de így is hamar túl lehet keverni a krémet. A kihabosított krémmel már tölthetjük is a tortát! J (Ekkor még érdemes utána kóstolni és lehet plusz cukrot adagolni a krémbe, de csakis porcukor formájában!)

A torta összeállítása:
A piskótát 3 lapra vágjuk, majd a krémet 1/3-át az alsó lapra kenjük, amit megszórunk a lecsepegtetett meggy felével. (A meggyből előzőleg 12 db-ot félreteszünk díszíteni.) Erre jön a következő réteg piskóta, a maradék krém fele, majd a maradék meggy. Végül a 3. piskótalappal lezárjuk a tortát, amit a megmaradt krémmel vékonyan burkolunk és kidíszítünk. A torta oldalát felpanírozzuk a reszelt fehér csokival, a torta tetejére pedig egy kevés olvadt csokit öntünk és kidíszítjük a félretett meggyel. J

Vélemény a krémről:
Ezt a tejszínes krémet elsőként próbáltam ki, eddig a csokitortát vagy pudingos, vagy főzött tojáshabos, vagy vajas krémből készítettem. Nekem mindegyik krém nagyon ízlett, de talán ennek a legkönnyebb az elkészítése és biztosan „könnyebb” is a krém, mint egy vajas krém esetében, bár az is nagyon finom!
Ennél a krémnél csak a kihabosításra kell figyelni, különben az egész torta pik-pakk megvan, tényleg 20 perc alatt össze lehet dobni! J Szerintem mindenkinek ízlett ez a süti, mert a grillezésen, ahol felszolgáltam, gyorsabban elfogyott, mint amennyi idő alatt elkészült!

Legyen szép napotok,  ildiKOKKI

Torta, torta, torta.... J

Sunday, September 8, 2013

Meggyes-mákos muffin

Avagy hogyan leptem meg egy kupac finn gyereket egy egyszerű, de mégis különleges sütivel... J

 
Megyyes-mákos muffin! J
Jómagam mindig is anti-muffinista voltam, értsd: a muffinkészítést sosem becsültem valami sokra… Pár hónappal ezelőttig, akkor ugyanis elkezdtem kicsit jobban odafigyelni a muffin tésztájának összeállítási folyamatára, így a muffinjaim végre igazán finomak lettek, szóval már van is néhány sikeres sütés a hátam mögött! Lassan azon gondolkozom, hogy az oldalon lévő muffinok recepteket összegyűjtöm egy külön oldal alatt is, amit itt meg is találtok!

A muffinsütésre most épp az vett rá, hogy néhány napja meghívást kaptam a szomszéd kislánytól a 4. születésnapi bulijára. A szülőkkel egyébként elég gyakran összejárunk, a minap is átugrottunk egy kávéra és élménybeszámolóra, mivel nemrég értünk haza egy nagyobb utazásról. Lényeg a lényeg, kávézgattunk az asztalnál, mikor is felmerült a lehetséges sütik kérdése.
Erre megszólalt az ünnepelt: "Én holnap muffin szeretnék a születésnapomon!"
Apuka: "És ki süsse azt a muffint kislányom, anya?"
Kislány: "Nem! Ildikó néni süsse, mert ő egy igazi Ildi KOKKI!" (A kokki finnül egyébként szakácsot jelent, innét jött a blogom neve is!) J

Így nem volt mese, még aznap este nekiláttam egy adag muffinnak, melynek kimenetelék erősen befolyásolták az este 10 órakor rendelkezésre álló konyhai készletek. Lehetőségeimhez mérten azonban arra szerettem volna törekedni, hogy olyan alapanyagokból süssek valamit, ami Finnországban igen ritka, ezzel is becsempészve egy kis meglepetést a sütibe. A választásom a meggyre és mákra esett, mivel mindkét alapanyag teljesen elérhetetlen itt, ezeket egyébként én is otthonról szállítmányozom. Lássuk akkor, hogyan is készült ez a finomság!

Hozzávalók: (12 db muffinhoz)
1 egész tojás
1 kis pohár joghurt
1 dl olaj
12 dkg cukor
17 dkg liszt
6 dkg darált mák
1 tk vanília aroma, vagy vaníliás cukor
1 púpos tk kardamom (elhagyható)
1 citrom reszelt héja
1 csipet só
1 tk sütőpor
2 marék megy (friss, vagy befőtt)

Díszítés:
3 dkg fehércsokoládé
1-2 tk mák
12 szem meggy

A tészta összeállítsa:
A mákot átdaráljuk, majd összekeverjük a többi száraz hozzávalóval (liszt, cukor, só) és a fűszerekkel (fahéj, citromhéj, kardamom, vaníliás cukor). Hozzáütjük az egész tojást, majd beleöntjük a joghurtot és az olajat is, majd mindezt alaposan elkeverjük és már készen is van a tészta! A meggyet közben lecsepegtetjük és azt is a tésztába keverjük, majd kiadagoljuk a tésztát a muffinsütőbe!

Sütés:
A muffinokat 190°C-on előmelegített sütőben kb. 1214 perc alatt addig sütjük, míg egy picit aranybarnák nem lesznek. A tűpróbát ne feledjük! Ha meghűltek a sütik olvasztott fehércsokoládéval, valamit egy-egy szem meggyel díszítjük, illetve megszórhatjuk egy kevés mákkal is!

Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert nagyon finom és egyszerű sütemény, de uzsonnára, vagy szülinapra is kiváló lehet!  J


Szép napot, ildiKOKKI

A meglepetés sütik!  J

Monday, April 8, 2013

Meggyes-mandulás csokitorta


Avagy hogyan készíthetünk egy IGAZÁN különleges tortát nagyobb összejövetelekre?

 
Meggyes-mandulás csokitorta trüffellel J
Néhány napja meghívást kaptam egy búcsú buliba Nenad barátunktól, aki sajnos elköltözik Helsinkiből. Egyik szemem sír, a másik meg nevet, hiszen Nenad sikeresen megszerezte doktori (Ph.D.) fokozatát, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a világ másik pontján folytatja kutatói karrierjét. Persze mindkettő remek hír, ezért gondoltam valami igazán emlékezetessel lepem meg Nenadot!

Első lépésként megkérdeztem hányan leszünk, hiszen nem mindegy, hogy 5, vagy 50 főben gondolkodunk. Az én keretlétszámom most 25 fő volt, így egy átlagnál kb. 1,5-szer nagyobb tortát kellett készítenem. Ha egy nagyobb társaságnak készítünk édességet az ízvilágot is a közízlésnek megfelelően kell megválasztani. Általában csokival és vaníliával, esetleg gyümölcsös, valamint tejszínhabos ízekkel érdemes ilyenkor tortát készteni, mert azt nagyjából mindenki szereti. Persze megkérdeztem az ünnepeltet is, hogy mit szeretne és Nenad valami csokis és mandulás dolgra tette le a voksát.
 
Nenad és én a búcsúbulin J
No, ekkor felcsaptam kedven szakácsnőm, Lajos Mari 66 tortás könyvét és kerestem valami NAGY tortát, ami elég csokis. Emlékesztem, hogy pár hónapja a testvérem is sütött egy nagyobb csokitortát, így hozzá is bátran fordulhattam tanácsért. Végül a mostani tortám „vázát” Lajos Mari Vőlegénytortája adta, aminek pontos receptjét itt megtaláljátok. Ezen a recepten én jócskán módosítottam, kicsit a mennyiségeket is növeltem és ezt-azt hozzátettem.

Jótanácsok a torta elkészítése előtt:
(1) Mielőtt bárki nekifog ennek az édességnek, az számítson arra, hogy a végeredmény valóban monumentális lesz, vagyis 20-25 fő számára elég. Ebből kifolyólag érdemes azzal is számolni, hogy bár viszonylag kevés alapanyagból áll a torta, de azok mennyisége egyáltalán nem kevés, sőt!
(2) Aki kisebb tortát szeretne, az a mennyiségeket egyszerűen felezze meg, és készítsen egy fele akkora tortát, mint én!
(3) Ez a torta kicsit lassabban készül el, mint egy sima muffin, szóval aki belefog, az szánja rá az idejét! Ne feledjük, Rómát sem egy nap alatt építették fel!
(4) Aki nem szeretne a trüfelekkel bajlódni, az díszítheti savanyított meggyel, vagy koktélcseresznyével is a tortát,de az kétségtelen, hogy a trüffel „sokat dob” az egész torta megjelenésén!
(5) A trüffeleket nagyon gyorsan és könnyen elkészíthetőek, amiről egy külön bejegyzést is készítettem! Itt megtaláljátok és ti is könnyen el tudjátok készíteni!

Lássuk akkor hogyan is készült ez a remek torta, remélem ti is megrpróbáljátok!

Hozzávalók:

(1) Csokis piskóta: 20 x 30 cm-es tepsihez
5 egész tojás
5 evőkanál cukor (120 g-nak felel meg.) (Én a házi vaníliás cukromat használtam, recept itt.)
1 evőkanál liszt+ 2 evőkanál keményítő + 2 evőkanál kakaópor(összesen 120 g)
1 teáskanál sütőpor
1 teáskanál rumaroma

(2) Vaníliás piskóta: 20 x 30 cm-es tepsihez
5 egész tojás
5 evőkanál cukor (120 g-nak felel meg.) (Én a házi vaníliás cukromat használtam, recept itt.)
3 evőkanál liszt+ 2 evőkanál keményítő (összesen 120 g)
1 teáskanál sütőpor

(3) Krém:
9 dl tej
2 vanília rúd
300 g cukor
5 tojás sárgája
6 evőkanál keményítő
120 g étcsokoládé (70%-os)
3 púpozott evőkanál kakaópor
200 g aprított, pirított mandula
400 g vaj
2 evőkanál rumaroma, vagy fél dl rum
1 evőkanál mandula aroma

(4) Meggyes töltelék:
1 üveg meggy lekvár (350 ml)
1 üveg meggybefőtt, vagy savanyú meggy (350 ml)
0,5-1 dl fehér rum (vagy pálinka, vagy vodka)

(5) Díszítés:
22-25 db trüffel golyó
(vagy 25-30 szem meggy, vagy koktélcseresznye)


A tortakészítés lépései:
Ezt a tortás sajnos nem lehet egy nap alatt összehozni, érdemes a tésztás is pihentetni és a tortát is. Lássuk, mit mikor készítsünk el, hogy tökéletes legyen a süti:
  1. nap:
        ® A trüffelkrém felfőzése és hűtőben pihentetése 12 órára.
  2. nap:
        ® A trüffelek gombócolása.
        ® A piskóta megsütése.
        ® A puding megfőzése.
        ® A vajat kivenni a hűtőből és egy éjszakára a konyhapulton hagyni.
  3. nap:
       ® A krém összeálltása. 
       ® A lekvár előkészítése.
       ® A torta betöltése és pihentetése min. 4-6 órát.


A torta elkészítésének részletes bemutatása


Előkészületek és a piskóta elkészítése:
A mandulát pirítsuk meg, majd aprítsuk össze! Ha lehet, akkor ne daráljuk, mert a nagyobb daraboktól sokkal élvezetesebb lesz a sütemény!

A mandulát inkább aprítsuk, mintsem daráljuk!

Elsőként készítsük elő a szárazanyagokat. A lisztet keverjük el a keményítővel és a sütőporral és szitáljuk át! A kakaós piskótához a keményítőt, lisztet és kakaót keverjük el és szintén szitáljuk át! A biztonság kedvéért a porcukrot is érdemes átszitálni! A piskótát összeállítani is könnyebb és szebben fog nőni, ha a szárazanyagokat átszitáltuk!
 
A szárazanyagokat szitáljuk át!
Ehhez a tortához 2 lap vaníliás és 2 lap kakaós piskótára van szükség. A lapokat süthetjük nagy gáztepsiben, vagy egy 20 x 30 cm-es kisebb tepsiben is.
Első lépésként a tojásokat kettéválasztjuk (A), majd a fehérjét egy kevés sóval habosítani kezdjük (B). Ha a hab félkemény kis részletekben hozzáadjuk a cukrot (C) és fényes habot készítünk. Ha a hab elég kemény, akkor egyesével hozzáadjuk a tojások sárgáját és pár percig még tovább verjük a habot (D).
Ezután kétféleképpen járhatunk el: (1) Vagy verjük tovább a habot és apránként beleadagoljuk a szárazanyag keveréket (E), majd még 1-2 percig tovább keverjük a robotgéppel a masszát (F), vagy (2) a lisztet egy fakanállal beleforgatjuk a habba és végezetül lazán átkeverjük a tésztát.
 
Így készül a piskóta!
Végül előmelegített 180°C-os sütőben 15 perc alatt a piskótát készre sütjük. Ne feledjük a tűpróbát! Ezután a piskótát a tepsiben kihűtjük, lehúzzuk a sütőpapírt és másnapig konyharuhával letakarva hagyjuk pihenni!
 
Piskóta sülés előtt és után!
A krém összeállítása:
Elsőként készítünk egy igazi vanília pudingot. 7 dl tejet felrakunk forrni a 2 db vanília kikapart belsejével, majd mikor gyöngyözni kezd a tej, akkor lehúzzuk a gázról és visszahűtjük. Amíg a tej hűl, addig előkészítjük a puding sűrű részét. 6 evőkanál keményítőt (A) feloldunk a maradék 2 dl tejben, majd hozzákeverjük a porcukrot (B), végül az 5 tojás sárgáját (C) és robotgéppel, vagy kéz habverővel teljesen simára keverjük (D).

A puding "alap" elkészítése.
Ezután a visszahűtött vaníliás tejbe (A) beleöntjük ezt a sűrű masszát, majd jól elkeverjük a tejben (B). Ezután kis lángon melegíteni kezdjük a pudingot, majd a tűzről néha lehúzva időnként alaposan átkeverjük. Végül a lángot nagyobbra kapcsoljuk és folyamatosan keverve, a lángról néha félrehúzva besűrítjük a pudingot (C). Végül egy kerámiatálban néha kevergetve egy kicsit kihűtjük a pudingot (D).
 
A puding!

Ezután a pudingot elosztjuk ¾ - ¼ arányban. A nagyobb mennyiségű pudinghoz azonnal hozzákeverjük a csokoládét és a rumaromát, a kisebb adaghoz pedig a mandulaaromát, majd mindkettőt alaposan kihűtjük.
A vajat egy éjszakát a konyhapulton hagyjuk pihenni, majd egy nagyobb üvegtálba daraboljuk (A). Ezután robotgéppel habosítani kezdjük, amit az elszántak kézi habverővel is végezhetnek (B). A vaj akkor jó, ha kifehéredik, kanállal belenyúlva a szerkezete könnyű és légbuborékos (C).

A vajat fehéredésig habosítjuk!

A vaj ¼ részét a mandulaízesítésű vaníliás pudinghoz keverjük gyors mozdulatokkal! A vaj csak akkor nem fog kiikrásodni, ha azonos a hőmérséklete a pudinggal, vagyis a pudingot is időben vegyük ki reggel a hűtőből!
A kakaós krémhez először vegyünk ki 1-2 evőkanállal a felhabosított vajból és adjunk hozzá 2-3 evőkanál kakaóport (A). A maradék vajhoz először csak egy kevés pudingot keverjünk, éppen hogy csak márványos legyen (B). Ezután adjuk hozzá az összes pudingot (C), de még ekkor is elég világos lesz a kakaós krémünk. Végül adjuk hozzá a kakaóporos vajat is a csokipudingos keverékhez (D), amitől nagyon szép sötét színe lesz a krémnek! Aki még ennyi plusz kakaóportól sem találná elég sötétnek a krémet az ne aggódjon, a krém színe 1-2 órával később sokat élénkül, ennyi idő kell ugyanis, hogy a kakaó igazán kiadja a színét!
 
Így készül a kakaós krém!
A meggy és lekvár előkészítése:
Elsőként a meggybefőttet lecsepegtetjük és jó alaposan kinyomkodjuk (A)! Ezután a meggyet apróbb darabokra vágjuk, majd fehér rummal, vagy pálinkával meglocsoljuk (B). A meggylekvárt egy lábosba szedjük (C) és kis lángot megolvasztjuk (D). Vigyázzunk, hogy oda ne égjen a lekvár, mert könnyen megkeseredik! Aki szeretne, a lekvárhoz is adhat egy kis alkoholt (kb. fél deci fehér rumot én is kevertem a lekvárba).

A meggy és a meggylekvár!

A torta összeállítása:
A kakaós krémből 2-3 evőkanállal félreteszünk a díszítéshez. A kakaós és vaníliás piskótát kettévágjuk, a széleit levágva azonos méretűre igazítjuk és lekvárral mind a 4 lapot megkenjük (A). Ezután az első kakaós lapot tálcára helyezzük, majd megkenjük a kakaós krém 1/3-ával (B) és megszórjuk meggy felével (C).

Tipp:
Ha az első piskótalap alá sütőpapírcsíkokat teszünk, akkor a tortát a végleges helyén is összeállíthatjuk. Ez azért is nagyon jó, mert így a tortát nem kell emelgetni és így deformálódni sem fog!

Ezután egy vaníliás lap következik (D), amit megkenünk az összes vaníliás krémmel (E) és alaposan megszórunk mandulával (F). Ezután egy újabb vaníliás piskóta és a csokis krém újabb 1/3-a következik (G), amit megszórunk a maradék meggyel (H). Végül az utolsó csokis piskóta következik, majd a tortát beborítjuk a maradék csokis krémmel (I). Végül a torta oldalát panírozzuk a maradék aprított mandulával (J), majd a torta tetejét díszítsük a trüffelekkel és a maradék csokis krémmel. Végül egy kevés aprított mandulával is megszórhatjuk a torta tetejét (K) és már gyönyörködhetünk is a végeredményben (L)! Ezután a tortán még minimum 4-6 órára érdemes hűtőbe tenni, hogy az ízek összeérjenek!

Így készül a torta J

Bár én nem vagyok sem csoki, sem csokitorta rajongó, de látva, ahogy a hatalmas torta kb. 5 perc alatt eltűnik 25 ember pocakjában és még hírmondója sem marad, az hatalmas élmény volt! (Nem is beszélve a bezsebelt dicséretekről! J) Nos, így végezetül azt gondolom, hogy nagyon megérte elkészíteni ezt a sütit! Mindenkinek ajánlom, aki nagyobb buliba, vagy családi rendezvényre megy és valami NAGYON klassz és finom meglepetéssel készülne! Kiváló lehet ballagásokra, vagy akár esküvőkre is, nomeg egy olyan szuper házibuliba, mint amilyenben én voltam a minap! J

Nenad tortája! J

Tuesday, December 25, 2012

Pompás püspökkenyér

Az én szívem bizony a püspökkenyér ejtette rabul, kapcsolatunk a kezdeti idők óta töretlen…

A püspökkenyér J

Bár a gyermekkori emlékeim csodásak voltak erről a sütiről, az első néhány próbálkozásom, hogy elkészítsem magamnak… Nos, finoman szólva is csúfos kudarcba fulladt. Egyszer túl sok csokit tettem bele, máskor egy zacskó gumicukrot, néha a tészta volt rágós és gumis, vagy a töltelék teljesen lesüllyedt a tésztában… Ezt a sütit gyakorlatilag az egyetemi éveim alatt minden hónapban megsütöttem, és ki is dobtam… Ennek ellenére 101-edjére is csak nekiálltam, csak kihagytam valamit és hozzáadtam valami mást, csak tettem még tejet a tésztába… És SIKERÜLT!!! Azóta minden nagyobb ünnepen ezt sütöm, sőt Péter már ragaszkodik is hozzá szülinapokon, karácsonykor, baráti összejöveteleken.

Eljött az idő, hogy ezt a receptet veletek is megosszam, hiszen:
 „A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja, /A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.” (Hamvas B.) 

Hozzávalók: (2 őzgerinc formához)
(1) Tészta:
45 dkg liszt
5 tojás
2,5 dl tej (+ 0,5 dl tej a gyümölcsöt beáztatni)
20 dkg cukor
1 citrom reszelt héja
1 vanília rúd
1 evőkanál rumaroma
5 cl fehér rum, vagy pálinka
1 teáskanál sütőpor
1 csipet só
(2) Töltelék: (össztömeg  max. 35 dkg)
6 dkg durvára vágott dió
6 dkg aranymazsola
6 dkg aszalt gyümölcskeverék
6 dkg cukrozott gyümölcskenyérbe való aprított gyümölcskeverék
6 dkg töltött csoki (pl. Autós, Sport szelet, Bohóc csoki, banános vagy epres csoki)
6 dkg meggybefőtt
(Tehetünk bele plusz 5 dkg 1:1-es, jó minőségű aprított marcipánt is, ebben az esetben minden felsorolt hozzávalóból 5-5 dkg kerüljön csak bele. A töltelék max. 35 dkg legyen!!!)
(3) Máz:
175 g jó minőségű étcsokoládé (70%-os)

Ez a sok minden mind belekerül a sütibe!
Előkészületek:
A vaníliarudat középen hosszába felhasítjuk, majd egy határozott (!) mozdulattal kikaparjuk a magokat. (Közben igyekszünk nem megrészegülni a bódító vanília illattól.) A 2,5 dl tejet feltesszük melegedni a kikapart vaníliarúd magjaival. (A vaníliarúd hüvelyét 2-3 darabra aprítjuk, ezt cukor közé dugjuk, 1 héten belül ledaráljuk és kész is a bourbon vaníliás cukor!) A tejet kb. 80-90°C-osra hevítjük, - nem kell forrnia, csak gőzölögnie - és néha megkeverjük. Ebbe a meleg vaníliás tejbe belereszeljük a megmosott citrom héját, majd ha meghűlt az 1 evőkanál rumaromát is belekeverjük. Amíg a tej hűl, előkészítjük a tölteléket.

(1) A diót durvára összeaprítjuk.
(2) Az aranymazsolát is összevágjuk, de elég csak a szemeket elfelezni. (Sokan nem szeretik a mazsolát, pedig ha kisebbre összevágjuk, mindjárt barátságosabb! Érdemes a hagyományos mazsola helyett aranymazsolát használni, ennek sokkal lágyabb az íze!)
(3) A szárított gyümölcsből a nagyobb darabokat összeaprítjuk, majd összekeverjük a mazsolával és beáztatjuk a tejbe.
(4) Az tölteléknek való csokoládét összeszeljük. Én ált. valamilyen kókuszos, vagy gyümölcsös (eper, banán, citrom) töltelékkel töltött tejcsoki szeletet vásárolok, azt aprítom össze kisebb darabokra. (Kedvencem a kókuszos Autós szelet, vagy a Bohóc csoki.) A töltelék mindig kemény, sosem folyós!!!
(5) A meggybefőttet kinyomkodom és összeaprítom, majd meglocsolom fehér rummal, vagy pálinkával. (Ami éppen van itthon, azt teszem bele. Szíverősítőnek ált. inni is szoktam egyet, hogy biztosan tudjam, megfelel-e a minősége a sütibe.) A meggybefőttet anyukám késziti, sima főzés nélküli cukrozott meggy!
(6) A gyümölcskenyérbe való vágott gyümölcsöt beforgatom lisztbe, hogy annyira ne ragadjon. Ettől a gyümölcstől senki ne ijedjen meg, Magyarországon pl. a Sparban is lehet kapni, a sütis részlegen megtalálható kb. 100 g-os kiszerelésben. Már több országban is láttam, nálunk a Dr. Oetker gyártja, de mindenhol ugyanúgy nevezik, hogy „Gyümölcskenyér keverék”. Ez ált. cukrozott aprított koktélcseresznye, papaja stb. Elég snassz íze van, igazán csak ebben a sütiben érvényesül.

Tipp:
Ha a tölteléket előkészítettük, akkor vajazzuk ki a formát. Lisztezni ekkor még nem szabad, hiszen még jó 5-10 perc, mire a tésztát összeállítjuk. Addig a liszt beszívja a vajat, és a formaleválasztó hatás nem érvényesül. Lisztezni csak közvetlenül akkor kell, mikor a tésztát beleöntjük a formába! Ekkor ugyanis a vaj réteg még elkülönül a liszt rétegtől, majd a forró sütőben a vaj felhevül, a liszt elválik a vajtól és így egyetlen mozdulattal kifordítható a kész sütemény! (Ez a trükk minden sütinél alkalmazható, de itt különösen fontos, hiszen ha egy ragadós csoki-, vagy gyümölcsdarab a tészta aljához kerül, jó időben végzett vajazás-lisztezés híján letapad a süteményünk… És akkor sírhatunk! J )

A tészta összeállítása:
A tojásokat kettéválasztjuk, majd a fehérjét szép fényesre felverjük egy csipet sóval és 5 dkg cukorral. A tojások sárgáját jó alaposan, fehéredésig habosítjuk a maradék 15 dkg cukorral egy nagyobb tálban. (Ez a tál jó nagy legyen, mivel ebben fogjuk a végleges tésztát összeállítani.) Erre a tojáshabra ráöntjük a vaníliás-rumos tejet, amit aztán teljesen simára kell keverni. Erre a keverékre rászitáljuk a sütőporos-lisztes keveréket, majd határozott mozdulatokkal csomómentesre keverünk. Ezután ezt a nagyon sűrű, palacsinta-szerű tésztába több részletben beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét. Itt mondanám, hogy óvatosan, O-alakú mozdulatokkal dolgozzunk, de a tészta olyan sűrű, hogy ezt vajmi kevéssé lehet betartani. Azért próbáljuk meg a fehérjét nem nagyon összetörni.
Ezután már csak a tölteléket kell elkeverni a tésztában (dió, gyümölcsök, meggy, csoki-kockák), majd a kész tésztát kivajazott, és ekkor kilisztezett formába öntjük. A sütőt 190°C-ra előmelegítjük és kb. 40 percig sütjük. A tűpróbát ne feledjük, de vigyázzunk, ne tévesszük össze az olvadt csokiragacsot, a tészta ragacsával!


A tészta születése!

Mázazás:
A tésztát a formában hagyjuk kihűlni, majd egy határozott mozdulattal kifordítjuk egy szilikonpapírra. A csokoládét gőz felett felolvasztjuk, majd óvatosan a tésztára simogatjuk. A csokit jó folyósra kell olvasztani, a hideg tésztán azonban így sem fog lefolyni, kb. 1-2 mm-es bevonatot képez majd.
Úgy is készíthetjük, hogy közvetlenül a forró sütit borítjuk be a forró csokival, ekkor kevesebb, kb. 130-150 g csoki fog kelleni és így egy vékonyabb csokiréteget lehet kialakítani a süteményen. Ki hogy szereti, ugyebár!

Csokitrükkök:
A tésztába semmiképpen ne tegyünk több csokoládét, csak azt a néhány dekányit, azt is főleg töltöttet. Régebben próbálkoztam a csokimennyiség növelésével a tésztában, de mivel sokáig kell sütni a tésztát, ezért a csoki benne megkeseredik, szétsül. Jobb a sütibe gyümölcsöt, magokat tenni és csokival bevonni, így ízletesebb is, meg nem is ég le a süti a formában a csokitól.

A lecsokizás.
Ne használjunk tejcsokit a tészta burkolására! Sokan nem szeretik az étcsokit, mert keserűbb, nem olyan édes. Mivel itt a tészta maga is édes, ezért vétek elrontani egy tejcsokival. Az étcsoki kihozza a fűszereket, a gyümölcsök ízét, míg a tejcsokitól csak egy édes, jellegtelen ízt érzünk. (A Túró Rudin sem véletlenül van étcsoki!) Merjünk bátran étcsokival sütni, körökkel finomabb lesz minden, mint tejcsokival!

Vanília:
Régebben mindig vaníliás cukrot, vagy aromát használtam, de újabban szívesebben sütök vaníliarúddal. Ha meggondoljuk, hogy mennyi kell tenni az aromából, akkor könnyen belátható, hogy érdemesebb venni egy vaníliarudat, aminek a magjait felhasználhatjuk ehhez a sütihez, a hüvelyből bourbon vaníliás cukor készíthető. Egy vanília rúd akár 2 sütihez is elég, plusz még vaníliás cukrot is tudunk készíteni. Árban kb. ugyanott vagyunk, de minőségben és ízben sokkal jobb lesz minden süti, ha vaníliarúddal készítjük el!

Töltelék trükkök:
A töltelékbe szánt összes anyagnak (meggy, dió, mazsola, szárított gyümölcsök és töltött csoki) azonos, vagy hasonló méretűre kell aprítani! Ennek nem kell nagyon kicsinek lennie, de nem jó az sem, ha túl nagy! Azonos méretű darabok esetén a töltelék nem süllyed le, szépen eloszlik a tésztában!
A ragacsosabb anyagokat - mint pl. töltött csoki, cukrozott gyümölcs- megforgathatjuk egy leheletnyi lisztben, így sem összetapadni, sem a süti aljára letapadni biztosan nem fognak!

Érdemes ebből a sütiből egyből 2 rúddal készíteni, az egyiket akár le is fagyaszthatjuk… Nekem erre még soha esélyem sem volt, hiszen nálunk az első rúd a kisülés után valahogy szinte azonnal eltűnik. (Nem is értem, miért?!)
A tészta összeállítása nagyon egyszerű, bár az előkészületek picit tovább tartanak! Ajánlom mindenkinek, mert ha egyszer megkóstoltad, onnét már nincs megállás…. J

A világ legfinomabb süteménye, a püspökkenyér! J