Friday, May 16, 2014

"Május" torta

Avagy a májusi vendéposzt Anikótól, az Olajbogyó blog szerzőjétől...



Már néhány hónapja töröm a fejem, hogy milyen szuper is lenne néha egy-egy vendégposzt itt az ildiKOKKI oldalon, hogy néha „kitekintsünk” a nagyvilágba és más süti-bolondok írásaival is színesítsem a sütik felhozatalát. Éppen ezért elsőként - még áprilisban -Ferit kértem meg egy rövid kis összefoglalóra, aki egy remek finn receptet, a húsvéti mämmi elkészítését hozta el nekünk.

Nos, itt egy új hónap, ezzel együtt pedig érkezik egy újabb vendégposzt, hiszen ezentúl minden hónapban szeretnék meginvitálni egy-egy bloggert, barátot, vagy olvasót ide. A május hónapot Anikó, az Olajbogyó blog szerzője képviseli, aki egy csodás kis torát hozott el nekünk, stílusosan „Május tortának” elnevezve. Anival egyébként elsőre megtaláltuk a közös hangot, nagyon szeretem a receptjeit, amiket nagyon érthetően ír le és szuperszépen fotóz! J Akinek van kedve, kukkantson be hozzá ide, illetve csatlakozzon a facebook oldalához itt! Most azonban lássuk azt a receptet, mert olyan csuuuudálatos lett…. J




Finnország fővárosában, Helsinkiben él egy fiatal magyar
 biológus lány ...Ildikó, aki csodás süteményekkel,
 tortákkal, bonbonokkal kápráztatja el olvasóit. 
Valószínűleg az édesség készítés szeretetéből kiindulva, így ismeretlenül is, szimpatizánsok lettünk. :D
Virtuális vendégségbe invitált magához,
ahová kérésére, sütivel érkezek. :D
Azaz egy habos tortával készültem, mert bizonyos,
 hogy nagy és kedves társaság fog összegyűlni nála!




Hozzávalók...
(24 cm-s tortakarikához)

Tésztá(k)hoz...

 Fehér piskóta:

3 db tojás
90 g liszt
70 g kristálycukor
csipet só

Diós piskóta:

3 db tojás
60 g liszt
30 g darált dió
70 g kristálycukor
csipet só

Kakaós piskóta:

3 db tojás
60 g liszt
30 g Holland kakaópor
70 g kristálycukor
csipet só

Vaníliás krémhez...

300 ml tej
1 tasak vaníliás pudingpor
2 tojás fehérje
60 g cukor
1 tk vanília esszencia

Kakaós krémhez...

250 ml habtejszín
1 ek Holland kakaópor
1 ek porcukor

Tetejére...

100 g csokoládé
80 ml tejszín

250 ml habtejszín a torta oldalára,
Dobos cukorral és darál dióval díszítettem.




Elkészítés...

A sütőt előmelegítjük 180 fokra, a tortaformák alját 
sütésálló papírral béleljük,oldalukat enyhén kivajazzuk.
 A lisztet átszitáljuk, félre tesszük.
A normál piskótalap elkészítéséhez a tojásokat szétválasztjuk. 
A fehérjéhez 2/3 cukrot és csipet sót adva habot verünk, 
majd sárgáját 1/3 kristálycukorral kihabosítjuk.
A két masszát óvatosan egybeforgatjuk 
és folyamatos keverés mellett a lisztet is hozzászórjuk.
 Tortaformába simítva kb 12-15 perc alatt készre sütjük.
A következő két tortalapnál is ugyanígy járunk el,
csak ott a liszthez hozzákeverjük a plusz
(dió, kakaó) szárazanyagokat, amit majd 
a tojásos masszához forgatunk.
A kisült tortalapokat rácsra téve hűtjük. 




A vaníliás krémhez sűrű pudingot főzünk, 
amibe még forrón belekeverjük a kristálycukorral
felvert tojásfehérje habot, 
majd a krémet a kakaós tortalapra simítjuk, 
 és a normál piskótalappal fedjük.
A habtejszínt felverjük és porcukorral,
 kakaóporral ízesítjük, a tortalapra kenjük, 
majd tortakarikával befedjük.
Kis lábasban tejszínt melegítünk,
 majd a csokoládét beletördelve,
 megolvasztjuk és fényesre keverjük, ezután 
a tortakarika tetejére kenjük, hűtőbe téve dermesztjük.

A tejszínt habbá verjük és a torta oldalára simítjuk.
A kristálycukrot megolvasztottam, amíg a cukorszemcsék
 teljesen el nem olvadtak világos karamell színűre(Dobos-cukor),
 majd kanál segítségével 
sütőpapírra
csiga alakzatokat csorgattam, ezek lettek a díszítő elemek...

Kötényeket felkötni, habverőt a kézbe!


...és talán, ildiKOKKI  virtuális 
"vendég partiján" 
 meg fogtok kóstolni egy szeletkét a tortából :D






 Ani, köszönöm Neked ezt a csodás tortát, szerintem nincs egyetlen olyan Olvasó sem, aki ne kérne belőle egy szeletet! J Én legalább is mindenképpen szeretnék, ha lehet...   Lehet?!            ildiKOKKI







1 comment:

  1. Köszönöm a vendéglátást! Boldogság van :)

    ReplyDelete