Saturday, June 22, 2013

Marcipános eperfagyi (gép nélkül)

Avagy hogyan győztem le félelmeim a tejszínhab felverésével kapcsolatban…

  
Marcipános eperfagyi....

Igen, be kell vallanom, nem tehetek mást… Engem is elkapott a fagyi-„láz”! Mi amúgy is nagyon fagyis család vagyunk, egy-két doboz mindig lapul a hűtőben, mert Péter szeret esténként pár gombóc fagyit bekanalazgatni. Finnországban egyébként senkit sem érdekel, hogy éppen nyár van, vagy tél, fagyizi MINDIG lehet, sőt, kell is! A központi plázában (Kampi) télen-nyáron nyitva van a fagyis bódé, annyi különbséggel, hogy télen kesztyűben állnak sorba a finn gyerekek (és felnőttek)!

Mostanában elég tetemes összegeket emészt fel a fagyi vásárlásunk, ezért miután áttanulmányoztam a fagyikészítés fortélyait, rá is jöttem, hogy nemcsak olcsóbb fagyit házilag készíteni, de egyszerű is! Még csak azt sem mondanám, hogy fagyigép feltétlenül szükséges, mert az én fagyijaim enélkül is nagyon jók lettek, azonban azzal biztosan krémesebbek lesznek az otthon készített fagyik!

Mivel jómagam pár héten belül már röppenek is Magyarországra, ezért odahaza feltétlenül fogok is magamnak venni egy kisebb fagyigépet. Szerintem nagyon megéri ugyanis az árát és biztos vagyok benne, hogy jelentősen jobbak lesznek a fagyijaim állagai. (Az íze azonban nem fog változni, mert az már most is SZUPER!) Lássuk is gyorsan, hogy készült életem első fagyija!

Hozzávalók:

3 tojás sárgája
5 ek cukor
25 dkg fagyasztott vagy friss eper
3 dl tej
5 dkg marcipán (Én a házi készítésű marcipánom használtam, recept itt!)
1 tk vaníia aroma
3 dl habtejszín (Legjobb az állati, min. 30%-os!)


A gyümölcsalap elkészítése:
Az epreket megmosom, feldarabolom és egy-két evőkanál cukorral felteszem főni (A). Ha lassan, óvatosan kezdjük melegíteni az epret, akkor nem kell plusz vizet aláöntenünk és nem is fog odakapni a gyümölcs! Lassacskán, amint az eper eresztett egy kis levet, villával összetöröm a gyümölcsöt, de nem túlságosan, én szeretem ha érezni a gyümölcsdarabokat a fagyiban! (Aki szeretné le is turmixolhatja a gyümölcspürét, bár szerintem erre nincs szükség, de azt mindenki maga tudja, hogy mit szeret!) A gyümölcsöt kb. fél óráig kell főzni kis lángon, amíg kissé be nem sűrűsödik (B), majd még melegen ráreszelem a marcipánt (C), amit jó alaposan elkeverek a masszában (D).
Megjegyzés:
Aki csak eperfagyit szeretne főzni, nyugodtan hagyja ki a marcipánt, bár ezzel a hozzávalóval kétségtelenül sokkal pikánsabb lesz a végeredmény!
 
A gyümölcsalap.
A főzött fagyialap elkészítése:
A tojások sárgáit 3 evőkanál cukorral habosra kevertem (A-B), majd hozzáadtam a 3 dl tejben feloldott keményítőt, valamint 1 tk vanília kivonatot (C). Ez a tejes fagyialapot kis lángon folyamatos kevergetés mellett összefőztem, a végén egy nagyon sűrű krémet kaptam (D). Ezt a főzött alapot kb. 1 órára az eperpüré mellé tettem a hűtőbe, hogy alaposan kihűljön.
Megjegyzés:

Ha nem szeretnénk, hogy a főzött fagyialap bőrösödjön, akkor terítsünk egy réteg folpackot közvetlenül a krém tetejére, vagy hűlés közben 5-10 percenként keverjük át kézi habverővel.


A tejes fagyialap.

Az a bizonyos tejszínhab….
Amíg Magyarországon éltem, csak és kizárólag Hullalával (egy édesített növényi eredetű tejszínhab) dolgoztam, mert ahányszor csak nekifogtam az állati tejszín kihabosításának, az mindig kicsapódott. Most azonban nem volt mese, hiszen egyrészt cukrozatlan tejszínre volt szükségem, másrészt növényi eredetű tejszínhabot itt nem is igen kapni. Így megvettem a 35%-os állati tejszínt, ami egy éjszakán át a hűtőben pihent, valamint a robotgépem habosító karjait is bedobtam 1-2 órára hűtőbe. Ezután jó alaposan összeráztam a tejszínt a dobozban, majd kiöntöttem egy szintén behűtött üvegtálba és a legkisebb fokozaton kezdtem el habosítani a tejszínt. Amikor a légbuborékok már erősen megszaporodtak a tejszínben, akkor magasabb fokozatra vettem a robotgépet, majd még kb. 1 percig habosítottam a tejszínt. A végeredmény tökéletes lett, így már csak össze kellett forgatnom a fagyi hozzávalóit!
 
A tejszínhab! J
A fagyi összeállítása:
A tejes fagyi alapot a marcipános eperpüréhez adtam, majd alaposan elkevertem (A-B). Ezután két részletben hozzákevertem a felvert tejszínhabot (C-D), majd a kész fagyit egy műanyag dobozba öntöttem és már került is a fagyasztóba. Végezetül 3-4 alkalommal fél óránként botmixerrel átkevertem a fagyit, hogy lehetőleg kevesebb jégkristály képződjön, majd már kanalaztuk is a pohárból! 



Próbáljátok ki, nem fogtok csalódni! Szép napot, ildiKOKKI

Első fagylaltom!  J

No comments:

Post a Comment