Tuesday, November 18, 2014

Málna- és csokimousse torta

Avagy van-e élet a „hagyományos” tortákon túl?

 
Csoki és málna...

Nagyon szeretek tortákat készíteni, bár idén tavaszig jobbára csak a „hagyományos”, háromrétegű tortákkal foglalkoztam. Aztán tavasz végén ellátogattam egy remek kis cukrászdába (Kakkugaleria) – ami azóta a kedvenc tortás helyem lett –, ahol beleszerelmesedtem a mousse tortákba. Bár első ránézésre igencsak egyszerűnek tűnnek ezek a tortácskák, de igazság szerint sokkal több idő elkészíteni egy mousse tortát a különböző rétegek dermedési idejének kivárása miatt, mint a hagyományos 3-lapos testvérét. Továbbá azt is el kell ismernem, hogy igazi kihívás egyenletes vastagságú rétegeket készíteni, hogy a szép szabályos élekről már ne is beszéljek. Talán ezért is lett a mousse torta nálam az „új macaron”, hiszen aki követi a blogot, tudja mennyit bíbelődtem a macaronozással. J

Hozzávalók: (Egy 18-20 cm átmérőjű tortához.)*
*Megjegyzés:
A piskóta arányai a Sakk-szelet piskótájával azonosak. A mousseok az Országtorta habjainak arányai alapján készültek a saját elgondolásom és módosításom alapján.

(1)Vajas piskóta:                                                                            (3) Málnazselé:
80 g vaj                                                                                                100 g fagyasztott málna
80 g porcukor                                                                                   3 ek porcukor
80 g liszt + 2 ek kakaópor                                                            1 citrom reszelt héja
1 tk sütőpor                                                                                        5-6 g zselatin (Kb. 3 lap.)
1 tojás + 1 tojássárgája 
1 tk vanília kivonat                                                                         (4) Málnamousse:
                                                                                                                100 g fagyasztott málna
(2) Csokoládé mousse:                                                                 2 db tojássárgája + 50 g tejszín (30%-os, állati)
1,6 dl tejszínhab                                                                              2 dl tejszínhab
100 g csokoládé (60 g ét- + 40 g tejcsoki)                             2-3 ek porcukor
2 db tojássárgája + 50 g tejszín (30%-os, állati)                 1 tk vanília kivonat
1 ek porcukor                                                                                    5-6 g zselatin (Kb. 3 lap).
3 g zselatin (Kb. 1,5 lap.)
                                                                                                              (5) Étcsoki ganache:
                                                                                                               50 g étcsoki + 1 tk vaj
                                                                                                              50 g tejszín (30%, állati)

Elkészítés:
Elsőként a vajas piskótát készítjük el. A puha vajat kihabosítjuk a porcukorral, hozzáadjuk a egész tojást és a tojássárgáját, illetve a vanília kivonatot, majd ezt simára keverjük. Ebbe forgatjuk bele a kakaóval és sütőporral összeszitált lisztet, majd a tésztát kikenjük egy sütőpapírra és 160°C-on kb. 15-20 perc alatt megsütjük. Ha lehet 1-2 cm-rel nagyobb kört kenjünk ki, mint amekkora tortát készíteni szeretnénk, így csak ki kell szúrnunk egy tortakarikával a kihűlt tésztát és már tölthetjük is azt. A tortakarikát celofánnal béleljük ki és így rétegezzük a tortát.
A csokoládémousse azonos módon készül, mint az Országtortánál, csak plusz tejcsokit is keverünk az étcsoki mellé. (Részletes leírást az Országtortánál találtok fázisfotókkal.) A kész csokimousset a csokis piskótára öntjük és legalább egy órát hagyjuk dermedni.

A málnazseléhez és moussehoz a 200 g málnát kiolvasztjuk és pürésítjük, majd kis lángon további 4-5 percig forraljuk. A málnapürét elfelezzük, majd az egyik felét egy kis fém keverőtálba átszedjük, ez lesz a málnamousse alapja. A maradék málnapüréhez reszeljük a citromhéjat, hozzáadjük a porcukrot és a zselatint, majd megvárjuk, hogy azok is teljesen elolvadjanak. Végül a málnazselét a tortára öntjük és ismét egy fél órácskát pihentetjük a tortát.
A málnamoussehoz a tojássárgáját habosítani kezdjük, közben felmelegítjük a fél dl tejszínt, amibe előzőleg beletördeljük a zselatinlapokat. Ha forró a tejszín és a zselatin feloldódott, akkor ezzel nyakonöntjük a tojássárgája habot. Ezt beleforgatjuk a félretett málnapürébe, végül pedig a málnapürét a közben kihabosított tejszínhabba. Végezetül ez a réteg is a tortára kerülm majd további egy órás pihentetés után rákerül a ganache réteg is a tortára. (Ehhez a csokit összeolvasztjuk a tejszínnel és vajjal, majd egyszerűen a szépen megdermedt torta tetejére öntjük.) A torta tetejét kedvünk szerint díszítjük friss gyümölccsel, amit tálalás előtt legalább egy éjszakát hűtőben pihentetünk.

Megjegyzés:
A zselatin egyetlen réteg mousseban sem lett túl sok, a torta hidegen pont „kellemesen” volt szilárd, egy fél órás szobahőmérséklet után viszont nagyon puhán omlott a szájbaj, a tartása azonban így is megmaradt.
A málnazselét és málnamousset mindenki kostolja meg készítés közben és nyugodtan adjatok hozzá plusz cukrot, ha édesebb habot szeretnétek!


A torta Maarja barátnőm szülinapjára készült, akinek ezúton is kívánok sok boldogságot! J

 Jó sütögetést, ildiKOKKI

Maarja szülinapi tortája...


7 comments:

  1. Gyönyörűséget alkottál ismételten! :)

    ReplyDelete
  2. Csodálatos...:) Szívesen megkóstolnám...Egyszer talán meg is próbálom elkészíteni. ;)

    ReplyDelete
  3. Mivel itt az eperszezon, azon gondolkodom, vajon eperrel is ugyanígy működik? Végre nem a szokásos sok piskóta + vajas krém kombináció. A májusi szülinap-dömping egyik biztos sztárja lesz nálunk :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Én ma készítettem el másodjára eperrel. Először fogyasztottból, ma pedig friss eperből. Nekem a fagyasztottból készültnek valamennyivel jobb íze volt és a mousse színe is szebb volt. :)

      Delete
  4. Mennyi idő, amíg a csokoládé ganache kissé megdermed a hűtőben, hogy lehessen díszíteni?

    ReplyDelete
  5. Szia.Szeretnék érdeklődni,hogy miért nem torta karikába sütöd meg a tésztát?

    ReplyDelete
  6. Szia! 18 centis formában sütöttem a tésztát, és sajnos inkább a 20 centi átmérőjű kellett volna. A krémekkel együtt a torta épp a forma tetejéig ért, igaz, nem tettem bele az összes krémet. Viszont sikerült szépen eltalálni az arányokat, így jól nézett ki a végeredmény. Málna helyett friss eperből készült - nem volt átütő eper íze... De a férjemnek így is nagyon ízlett. Legközelebb a zselés rétegből többet teszek bele. A lapzselatinnal pedig nagyon hamar kész lett a torta, kb. délben kezdtem el, és este hétkor már meg is kóstoltuk, egyáltalán nem esett vagy folyt szét.

    ReplyDelete