Sunday, October 5, 2014

Kockás keksz

Avagy kockás süti után jöjjön egy újabb kockás édesség!


Ismét egy kockás...

A múltkori kockás sakk szeletem után sokáig gondolkoztam, hogy milyen jó is lenne valami kockás dolgot készíteni ismét. Egyszer még régebben készítettem egy belülről kockás tortát, amit egy Lajos Mari receptes könyvben láttam... Azt most nem volt kedvem megismételni, inkább valami hamarabb elkészíthető és befalható édességre vágytam és végül is a kekszeket úgy szeretem! J Éppen ezért döntöttem egy keksz mellett, amihez találtam is egy pompás kis receptet Limara oldalán, ami a saját számíze szerint felturbóztam és már sültek is a kekszecskék.

Hozzávalók: (Kb. 2 nagy gáztepsinyi adaghoz.)
30 dkg liszt + 1 csipet só
2 ek kakaópor
1 csipet sütőpor
20 dkg vaj
10 dkg porcukor
2 tojássárgája
1 citrom reszelt héja + ½ citrom leve
1 tk rum, vagy rumaroma

Elkészítés:
A száraz hozzávalókat (liszt, sütőpor, só és porcukor) egy tálba szitáljuk, majd elmorzsoljuk benne a hideg vajat. Hozzáütjük a tojássárgákat, majd ebből egy sima tésztát gyúrunk, amit két részre osztunk. Az egyikbe belegyúrjuk a kakaóport és a rumaromát, a másikba pedig a citromhéja, illetve ízlés szerint pár csepp citromlevet. (Én belefacsartam egy fél citromot.) Végül a tésztákat 30-35 x 10-15 cm-es nagyságú, vagyis kb. ujjnyi vastag téglalapra nyújtjuk, folpackba csomagoljuk, majd néhány órára, vagy akár egy éjszakára hűtőszekrénybe tesszük.

Tipp:
Aki nem szeret morzsolgatni, az nagy lyukú reszelőn akár rá is reszelheti a száraz hozzávalókra, hiszen így pillanatok alatt össze lehet dolgozni a vajat a többi hozzávalóval.
 
Teához, kávéhoz kiváló!

A keksz „kockásítása”:
A téglalapokat ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, majd színenként felvágva 3-4 csíkot egymás mellé, majd egymásra sorakoztatunk. (A tésztacsíkok könnyebben összeragadnak, ha egy kicsit megnedvesítjük az oldalukat.) Végül az így kapott tésztahasábot ismét folpackba csomagoljuk, majd egy órácskára bedobjuk a fagyasztóba. Ennyi idő alatt éppen annyira fog kifagyni a tészta, hogy azt kb. 3-4 mm vastag szeletekre könnyen fel lehet szelni. Arra ügyeljünk, hogy a tésztatömböt csak akkor kezdjük el felszelni, mikor az egész kissé átfagy, ne maradjon a tészta közepe sem puha, mert akkor még nem lehet szépen szelni a kekszet!
A nyers kekszeket sütőpapírral bélelt tepsiben 180°C-on 10 perc alatt süssük aranybarnára.

Tipp:
A sütés során ügyeljünk arra, hogy a kekszek ne nagyon barnuljanak meg. Ha látjuk, hogy a tészta széle már picit barnul, azonnal húzhatjuk is ki a sütőből a tepsinket! A kekszek jól záródó dobozban napokig elállnak, de én elvittem őket uzsonnára és szuper volt őket kávé mellé elfalatozni!


Jó étvágyat, ildiKOKKI

Dobozban napokig eláll... Persze csak ha marad!

2 comments:

  1. Nagyon jól néz ki! Fincsi lehet! :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszi, az volt! (Nekem nagy kedvencem, nálunk szinte csak én eszem!)

      Delete