Sunday, September 22, 2013

Paleolit mandulás-banános minitortácskák (Blogkóstoló XI.)

Avagy egy paleolit süti is lehet FINOM?


Paleolit mandulás-banános minitortácska! 

A Blogkóstoló játékán immáron harmadik alkalommal veszek részt. A játék lényege nagyjából annyi, hogy számos gasztroblogger jelentkező közül mindenkinek kisorsolnak egy blogot, melyről sütnünk kell. Nos, meg kell mondjam, ebben a fordulóban – hasonlóan az első blogkóstolásomhoz – ismét egy „nem hagyományos” konyhát kaptam, most azonban az a konyha ráadásul paleolit is volt…

Nem fogok hazudni, nagyon csalódott voltam! Én nem vagyok (helyesebben: eddig nem voltam) ez a meggyőzött sütit cukor és liszt nélkül emberke, sőt bevallom: engem az sem fenyeget, hogy a közeljövőben átálljak a paleo táplálkozásra! Végül azért nyögve-nyelősen kiválasztottam a legegyszerűbb receptet, amit csak találhattam Lilla oldalán. Pár napja egyébként pont bevásároltam egy kicsit egészségesebb táplálkozási formához, ekkor vettem nagyon szuper kókuszcsipszet, cukor helyett meg eritritet, ami hasonló mint a xyllit, csak nem olyan drága! J És nekifogtam a receptnek… Persze felturbóztam, de szigorúan csak gyümikkel és ezzel a kókuszcsipsszel, de annyira FINOM lett! J

Úgyhogy be kell valljam, nagyon-nagyon POZITÍVAN csalódtam, ugyanis a szuperjóóó lett a süti! Nekem ez egy nagy megnyugvás volt, még ilyen recepteket keresni, mert nagyon jó alternatívának tűnik ezekben az édességmentes hetekben, ugyanis az utóbbi időben megint nagyon odafigyelek arra, hogy mit eszek, meg Rubint Réka is újra a barátom, szóval torna is van! J Így amilyen kedvetlenül álltam hozzá ehhez a fordulóhoz, most olyan boldogan jelentem: IGEN, lehet liszt és cukor nélkül fincsit sütni! De lássuk is, hogy mit! J
 
Mindenki imádta a sütit!
Hozzávalók: (2 db 12 cm-es minitortához, vagy 1 nagy 24 cm-es tortához)
3 tojás
10 dkg mandula (őrölt)
5 dkg kókuszcsipsz, vagy kókuszreszelék (Ezt is át lehet pörgetni aprítógépben.)
6-7 dkg eritrit
1 kicsi banán
1-2 marék áfonya (elhagyható)
1 tk sütőpor
1 csipet só
1 csipet vanília őrlemény
1 citrom reszelt héja
Díszítés:
5 dkg étcsokoládé
2-3 dkg fehércsokoládé (Elhagyható, de a bolti fehércsokival NEM paleo - csak én ezt nem tudtam!)
 
Enélkül nem ment volna: az új minipite formáim és a kókuszcsipsz! J
A tészta összeállítása:
A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét egy kevés sóval kemény habbá verjük (A). Ehhez apránként hozzáadjuk az eritritet, majd egyesével a tojások sárgáját (B), miközben folyamatosan keverjük tovább robotgéppel a masszánkat. Végül óvatosan 2-3 részletben beleforgatjuk a mandulát és a kókuszt (C), majd hozzáadjuk az aprított banánt és a tésztát  (D) a formába öntjük, amire rászórjuk az áfonyát. (Utóbbi egyébként elhagyható, nekem még volt egy kevés a fagyasztóban és már nagyon el szerettem volna használni.)
 
Így született a tészta...
Sütés:
A tortácskákat betoljuk a 180°C-os forró sütőbe és kb. 15 perc alatt aranybarnára sütjük őket! Ne feledjük a tűpróbát!!! Miután a süti kihűlt megolvasztjuk az ét- és a fehércsokoládét, majd gyors mozdulatokkal csinos kis csíkokat húzunk a tortácskák tetejére! Díszítésnek néhány szelet kókuszcsipszet is szórhatunk még rá.
 
A minitorták sütés előtt.
Vélemény a receptről:
Ez a süti főként délutáni teázáshoz, kávézáshoz, vagy egy gyors desszertnek alkalmas, mivel maguk a minitorták nem lettek magasak, csak kb. 3-4 cm vastagságú lesz a tészta. Szerintem a gyümölcsök és a kókusz nagyon sokat dobott a recepten, a banán mellett alma, málna, vagy mazsola is használható. Ebben a receptben a lisztet az őrölt mandula helyettesítette, ami a viszonylag semleges íze miatt nagyon jól kombinálható mindenféle gyümölccsel és csokival, így bátran lehet kísérletezni.
Számomra a legnagyobb öröm az volt, hogy ez a recept a kemény – és mondjuk ki – diétás időszakba is beilleszthető! J Szóval jó volt ez a blogkóstoló is, köszönet Lillának!

Szép napot,  ildiKOKKI

Fincsi volt...  J

2 comments:

  1. Jaj, de szépek! Kaphatok egyet? :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Persze, ha nyitod az ablakot és megadod a koordinátáidat! :)

      Delete