Friday, October 9, 2015

South Park torta

Avagy mit készítettem a Párom 31. szülinapjára? 


A torta.

Bár Péter szülinapja igaziból augusztusban van, de annyi minden összejött a nyáron és szeptemberben, hogy sehogy nem sikerült egy jó kis házibulit rittyentenünk. Végül közös megegyezéssel a múlt hét végén megtartottuk a bulit, ami valahol vasárnap hajnal hétkor ért véget… A buli előkészületeit egyébként nagyon lazára vettem, tanulva az utóbbi évek tapasztalataiból. Jómagam mindösszesen egy nagy tál pogácsát, és két tortát készítettem - egy ugyanis nem lett volna elég, annyian voltunk. Péter készítette a szendvicseket, amiket ittmeg is nézhettek. (Ő egyébként istenadta tehetség a buliszendvicsekben, én nem tudnék egy kenyeret sem megkenni.)

A torták elkészítésnél persze azért nagyon igyekeztem, egyrészről azért is, mert a tavalyi torta nagyon ronda volt, másrészről mivel ez volt az egyetlen édesség kb. 25 főre. Az egyik torta egy sütés nélküli epres fehér csokis sajttorta volt, aminek a receptjét itt találjátok. A „főtorta” pedig természetesen egy répatorta volt, az ünnepelt örökös kedvence. (A répatorta receptje itt olvasható.) Erre a répatorta alapra került a díszítés, vagyis Kenny és a többiek – személyes kedvencem Cartmen –, néhány fenyőfa, egy South Park tábla, valamint egy sárga közlekedési tábla, amire s 31-es felirat került.

A figurák.

A tortához kerek 1 kg marcipánt készítettem. (A marcipán elkészítési módját itt találjátok.) A figurák és a díszítéshez kb. 35 dkg marcipánt különítettem el és színeztem SugarFlair ételfestékkel, a többit natúr színre hagytam és azzal burkoltam a tortát, mivel South Parkban mindig tél van. Érdekesség, hogy a marcipán alá most nem vajkrémes szigetelést tettem, hanem kb. 60 g puha vajat, 60 g mascarponét és 1-2 ek. porcukrot kevertem össze egyenlő arányban. Így egy elég zsíros sajtkrém réteg került a marcipán alá, ami nagyon jól tartott még másnap reggel is, így egyáltalán nem „ázott el” a marcipán. (Jó alternatíva lehet ez mascarponés & gyümölcsös torták marcipánburkolásának szigetelésekor!)

A figurák készítéséhez egy Pinteresten talált fotóból indultam ki, de egyébként nagyon egyszerű volt elkészíteni a figurákat, egy-egy golyóbis a fej, test és láb. (Egyszerű = könnyebb volt, mint a pónilovakat, de így is kb. 3 óra volt, mire az összes dísz elkészült.) A figurákat egyébként nem tettem rögtön légmentesen záródó dobozba, hanem egy órácskát szárogattam, mert relatíve elég nagy volt a súlyuk és kicsit szikkadtabb kéreggel talán stabilabban álltak.

A South Park táblát faerezetes textúrfóliával mintáztam, amit innét tudtok rendelni. A közlekedési tábla egy hurkapálcikán áll, amit ételfestékkel festettem feketére. A torta tetején álló fenyőkhöz kicsit vastagabbra nyújtottam a marcipánt és egy egy hurkapálcikát szúrtam beléjük, majd így kerültek a tortára, a többi fenyőt és South Park táblát pedig pár csepp vízzel ragasztottam a torta oldalára.

Összességében kb 4 órácskát töltöttem a tortával, ami abszolut rekordidő nálam, de nagyon megérte a végeredmény, mert mindenki nagyot nevetett, mikor meglátták a tortát és az ünnepeltnek is nagyon tetszett! Már csak azt kell kitalálnom, jövőre mit készítsek, de erre még úgyis van egy évem! :)

Szép napot, ildiKOKKI

Kenny, Cartmen,  Kyle & Stan. 




No comments:

Post a Comment