Új bejegyzés egy hosszú nyári szünet után… J
A felhők felett... |
Az utolsó
bejegyzést a KOKKI blogon körülbelül 8 héttel ezelőtt írtam, így ezt a repcsis tortát tekinthetjük a nagy hallgatás utáni első bejegyzésnek is. A hallgatásnak
egyébként nem volt semmi különösebb oka, csak nem éreztem elég erőt egy
bejegyzéshez, egy fotóhoz, vagy egy komolyabb sütihez. Ráadásul haza is utaztam
pár hétre feltöltődni, ami nagyon jót tett.
J
Pár napja azonban visszatértem a melegnek épp nem nevezhető finn nyárba, s
remélem lesz időm megvalósítani a pihenés alatt kifundált ötleteimet.
Persze a nyári
szünetem alatt is jöttek a levelek a finnországi ismerősöktől, hogy mikor
méltóztatok visszajönni, hiszen annyi szülinap van, amire tortát kell(ene)
sütnöm. Így a visszaérkezésem utáni 2. napon már gyújtottam is be a sütőt,
nyújtottam is a marcipánt és készítettem is Lindának – vagyis a férjének – ezt
a repcsis tortát.
Az utóbbi időben
nagyon sok tortát készítettem, melyek „design”-jának a nagytöbbségét a saját
elképzeléseim alapján alakítottam ki. Linda azonban egészen pontosan elmondta
mit is szeretne: egy felhős tortácska – természetesen a felhők pontos alakjának
meghatározásával –, amin egy jó nap repülőgép csücsül. A tortán el kellett helyeznem
még a légitársaság nevét, valamint a repcsi kódját is, s végül így lett teljes a torta.
A repcsi. |
A történethez még
hozzátartozik, hogy ez lett az eddigi legszebb kakaós piskótám, amit sütöttem –
szerintem ez csak véletlen, de tényleg állati magas lett, a tortán is látszik –,
valamint ehhez a tortához használtam el az eddigi legtöbb marcipánt, hiszen összesen
kb. 75-80 dkg fogyott el. Nyilván ehhez az is hozzájárult, hogy a repcsi nem
lett kicsi, s az egész tömör marcipánból van. Az összes szárnyat egyébként egy-egy
fogpiszkáló tartja, bár a nagyokba tehettem volna kettőt is, így utólag
visszagondolva. Ennek ellenére elégedett vagyok a végeredménnyel,hiszen mégis
ez volt az első repcsi amit készítettem. J
Végezetül pedig
ígérem – magamnak is –, hogy a tortákon kívül igyekszem a többi sütis-ötletemet
is megvalósítani, csak jusson rá idő!
Szép nyarat, ildiKOKKI
Első repcsis tortám. J |