Monday, July 22, 2013

Sárgabarackos manna (Blogkóstoló 10.)

Avagy hogyan tanultam meg végre kevert tésztát készíteni?

 
Sárgabarackos manna.
Míg a 9. Blogkóstolón jóval nehezebb volt döntenem, addig a 10. fordulóra szinte percek alatt megtaláltam az a sütit, amit szerettem volna elkészíteni! A mostani forduló háziasszonya Kisildi lett, jómagam pedig Böbe konyháját kaptam kóstolásra. Böbénél egyébként már régebben is sokat jártam, hiszen a remek recepjei mellett számos csodás képpel találkozhatunk a blogján!

Mivel a 10. forduló kiírása után néhány nappal értem haza Magyarországra, ezért el is döntöttem, hogy még a „nyaralásom” elején megsütöm, amit meg kell, ugyanis az augusztus környéki leadási határidő nekem már főként munkával lesz tele. Ráadásul hazaérkezésem után erősen sárgabarack „lázban” égtem, de Böbénél találtam is egy remek sárgabarackos receptet, így nem volt mese: Elkészítem Böbe sárgabarackos mannáját!

Annyi csavart azért tettem a dologba, hogy a sárgabarack mellé 1-2 marék meggyet is szórtam a sütibe, pont csak annyit, amennyi a karácsonyi konyakmeggy és rumos meggy készítésből kimaradt. J Jómagam továbbá az egész sütit nem egy téglalap alakú tepsiben, hanem egy 24 cm-es tortaformában sütöttem. Ez a mennyiség talán picit sok volt egy ekkora formába, így legközelebb maradok egy 20X 30 cm-es tepsinél. Mindazonáltal a süti remek lett, egy könnyű és puha tésztájú, sokáig elálló sütiről beszélhetünk. Sokáig= legalább 2 nap, addigra egy morzsa sem maradt! J Szerintem egyébként akármilyen savanyúbb gyümölccsel készíthetjük, biztosan úgy is fonom lesz!

Hozzávalók:
4 tojás
2 dl olaj
8-10 ek tej, vagy tejszín
20 dkg cukor
20 dkg liszt
1 cs vaníliás cukor (5 g)
½ cs sütőpor
10-12 db közepes sárgabarack
2 marék magozott meggy

A sütemény összeállítása:
A tojásokat kettéválasztjuk és a fehérjéből pár csepp citromlével kemény habok verünk. (Ezt a sütit egyébként nővéremnél sütöttem, akinél előző héten romlott el a konyhai robotgép, így mindent kézi habverővel készítettem!) J A felvert habot a hűtőbe tesszük, amíg a tészta másik felét összeállítjuk.

A tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral és vaníliás cukorral (A), majd hozzáadjuk a tejet, illetve apránként az olajat, majd pár percig ezekkel a hozzávalókkal is habosítjuk az alapot (B). Ezután 2-3 részletben beleforgatjuk a lisztet a tésztalapba, amit jól homogenizálunk (C). Végezetük a tésztába forgatjuk a kemény tojáshabot (D), majd ez egészet egy kivajazott és lisztezett tortaformába öntjük (E).
 
Így készült a sütemény...
A friss gyümölcsöt megmossuk, majd kisebb darabokra vágjuk (F), és csak lazán a tészta tetejére szórjuk. Végül az egészet egy előmelegített, 175°C-os sütőbe toljuk, ahol a tészta 20-30 perc alatt aranybarnára sül. A tésztát azután hagytam kihűlni a formában, majd kevés porcukorral megszórtam és már tálaltam is a családnak!

A végeredmény egy nagyon ízletes és könnyű nyári sütemény lett, próbáljátok ki ti is! Ami pedig a 10. Blogkóstolás játékát illeti… Nos, biztosan jövök a következőre is! J


Szép napot,  ildiKOKKI

A legpuhább kevert tészta, amit valaha ettem!  J



11 comments:

  1. Mekkora volt a tortaforma? :-)

    ReplyDelete
  2. Bocs, közben megtaláltam!

    ReplyDelete
  3. A legjobb kevert tésztát Helsinkiben ettem. "Mézeskalács" fűszerkeverék volt benn. Ez is nagyon jól néz ki, szerintem kipróbálom :-)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Huh, nem emlékszel a nevére? Esetleg milyen alakja volt, vagy színe és íze? AZ is fontos lehet, hogy milyen hónapban etted... Ha elmondasz mindent, amit tudsz, kideríthetjük és rekonstruáljuk! Mit szólsz?

      Delete
  4. Ildikó, 2011. augusztusában ettem, a barátnőm kint él Helsinkiben és az ex férje afrikai, és egy afrikai istentisztelet arról szólt, hogy mindenki a saját népviseletében jön, és hoz valami nemzeti eledelt. Egy finn nő hozta, kuglóf forma volt. A barátnőm szerint ez a klasszik finn kuglóf, vajjal, tejszínnel.

    ReplyDelete
  5. Ildikó! Nagyon klassz lett a süti, szép a kép, a Herendi pedig csodás!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszi szépen, ez a porcelán az egyik nagy kedvencem! :)

      Delete