Thursday, December 19, 2013

Hólabda (Kozák sapka)

Mert a hólaszti igenis karácsonyi süti (is)! J


Hólabda! J

A hólabda gyermekkorom egyik kedvenc sütije, amit mindig a tesóm csinált az ünnepekre. A legszebb emlékem erről a sütiről az, hogy anno egyben gyömöszöltem be a hatalmas labdacsokat, ráadásul vagy 3 db-ot is képes voltam megenni egyszerre. J Nem is értettem annak idején, hogy miért is kell Karácsonyra mást is sütni, mint hólabdát, hiszen ebből kellene inkább többet készíteni, elvégre a többit én úgysem szeretem annyira!

Az is különleges volt nálunk, hogy a hólabda tetejét is ugyanúgy krém fedte, mint az oldalát, vagyis nálunk ez a süti soha nem is volt „lecsokizva”, tényleg csak egy nagy fehér kókuszos labda volt. Emlékszem, mikor már idősebb lettem, én is be lettem fogva a hólabda gyártásba, lévén ha már folyton megeszem a többek elől, akkor segítsek is elkészíteni. J

Az utóbbi években aztán már közösen sütöttük az ünnepekre ezt a sütit, sőt, tavaly egy hólabda torta is készült az ünnepekre a tesóm jóvoltából. Idén úgy gondoltam, hogy kipróbálom a csokival díszített verziót, de kóstolás után rájöttem, nekem továbbra is a hagyományos tiszta fehér hólabdacs az igazi! Azért nektek megmutatom az ünnepi díszbe öltöztetett csokidíszek titkát, hátha valaki úgy szereti jobban!

Karácsonyi köntösben....

Hozzávalók: (Kb. 30 nagyobb süteményhez.)
(1) Tészta:                                           (2) Krém:
8 egész tojás                                         5 dl tej
40 dkg porcukor                                5 ek liszt
3 ek kakaópor                                     20 dkg vaj
25 dkg liszt                                           25 dkg porcukor
½  cs sütőpor                                      1 tk vanília kivonat
1 tk vanília kivonat                          (3) Díszítés:
1 csipet só                                             6-8 dkg kókuszreszelék          
½ citrom reszelt héja                      50 g étcsokoládé + 1-2 kocka fehércsokoládé

A tészta összeállítása és sütése:
A tojásokat kettéválasztjuk, majd a fehérjéből egy csipet sóval szép habot verünk. A tojások sárgáját a porcukorral egy másik nagyobb edényben fehéredésig habosítjuk, majd hozzáadjuk a vanília kivonatot és a citromhéjat. Végül forgassuk bele az előre elkevert maradék száraz hozzávalót (liszt, kakaópor, sütőpor), illetve óvatosan, több részletben a tojásfehérjét is.  A tésztát 180°C-on 20-25 perc alatt készre sütjük. Ne feledjük a tűpróbát!

A krém:
A lisztből és tejből egy sűrű, pudingszerű krémet főzünk, majd időközönként átkeverve lehűtjük. Amíg a pudingos alap hűl, addig a vajat alaposan kihabosítjuk, majd hozzáadjuk a porcukrot és ezzel is jól elkeverjük. A főzött krémet és a kihabosított vajat csak akkor keverjük össze, ha mindkettő azonos hőmérsékletű, különben a krém kiikrásodik! (A krémet tovább gazdagíthatjuk 4-5 dkg kókuszreszelékkel is!)

A sütemény összeállítása:
A kihűlt tésztát pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, majd az így kapott korongokat kettévágjuk. A tésztakorongokat a krémmel összeragasztjuk, illetve körbe is bekenjük, végül kókuszreszelékbe forgatjuk. 

Díszítés:
A sütemény tetejét olvasztott étcsokoládéval díszítjük, amit megbolondíthatunk különféle fehércsokoládé mintákkal is! A csinos kis karácsonyi csokidíszítés a következő módon készült:
Így csíkozd az ünnepi hólabdát!

Vélemény a receptről:
A hólabda receptje már „ezeréves”, szóval egy jól működő receptről van szó, ami könnyen elkészíthető és viszonylag olcsó is. Nekem nagy kedvencem ez a süti, ami kókusz rajongóknak szintén kötelező. Nálunk mindig az ünnepi asztal része, legyen az Karácsony, Húsvét, vagy csak egy nagyobb családi összejövetel!


Kellemes ünnepi készülődést kívánok, ildiKOKKI 

Karácsonyi hólabda.

7 comments:

  1. Jaj, de nagyon szépek lettek! :) A fehércsokis díszítéssel igazán ünnepi kinézetük lett, nagyon mutatósak! :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszi szépen! Egyébként hamar megvolt, érdees kipróbálni, mert csak 5 perc!

      Delete
  2. Milyen ötletes lett a díszítése! Tetszetős! :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Örülök ha tetszik, minden vélemény számít!!! :)

      Delete
  3. Replies
    1. Köszönöm szépen, pedig nagyon egyszerű volt!

      Delete
  4. mekkora tepsiben sütöd, mert elég sok ez a tészta.

    ReplyDelete